A budapesti Harley-Davidson szezonnyitón leleplezték az új Pan America kalandmotort
A lezárások után végre személyesen is találkozhattunk szombaton a motoros cimborákkal és motoros csajokkal a budapesti Harley-Davidson bázisán a Neszmélyi közben. Persze a felvonulás sem maradhatott el.
Miután a férjem motorjának gyerekbaráttá visszaalakítása is elkészült a héten és már nekem is van új akkumulátorom a Street Glideban, két motorral és egy gyerekkel látogattunk el a szombati szezonnyitóra.
Bár a motoros felvonulás épp elment mire odaértünk, már a kapuban ismerősökbe ütköztünk, és ez jelentősen megnehezítette a belső udvarba való bejutásunkat. Itt is egy ismerős arc, ott is egy régi haver… természetesen a Csajok a motoron csoport tagjai is képviseltették magukat.
A motorszalon udvarán árnyékos asztalok és kényelmes ülőhelyek, valamint a két nappal korábban megnyitott Jarmir OpenRoad Bázis étterem büféje várta a látogatókat. A felállított színpadon sorban váltották egymást a zenekarok. Először a Csollagfröccs, majd a Laud1, a Jazztelen és este a Takáts Tamás Blues Band szórakoztatta a nagyérdeműt.
Mivel 5-kor le kellett lépnünk, hogy odaérjünk a másik gyerekért a buliba, sajnos lemaradtunk az új Pan America leleplezéséről este 6-kor. Remélhetőleg azonban nem maradunk le az élményről, mert Semmi-Kis Tünde épp ezen a hétvégén teszteli Csehországban a Harley-Davidson új adventure touring modelljét. Amint hazaér, beszámolunk a tapasztalatairól.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |