MotorokMotorozás

60 motoros nő a HUMDA közlekedésbiztonsági napján – VIDEÓVAL!

HUMDA Közlekedésbiztonsági napSikeresen lezajlott pénteken a HUMDA ingyenes közlekedésbiztonsági napja a Hungaroringen. A Csajok a motoron közösségének tagjai nagyjából 60 fővel képviselték magukat a rendezvényen az első magyar motoros nőknek szóló internetes portál 15. születésnapján.

A várható 35 fokos hőmérséklet – ami az aszfalton jóval többnek érződik – és a hétköznapi időpont ellenére hamar betelt az a 400 hely, amit a HUMDA közlekedésbiztonsági napjára biztosítottak a szervezők. Még az utolsó napokban is lettek volna jelentkezők, akik alig várták, hogy valaki lemondja a részvételt.

Szerencsésnek mondhatjuk tehát magunkat, hogy a Csajok a motoron közösségéből ilyen sokan kipróbálhattuk magunkat ismét a vezetéstechnikai pályákon. Külön öröm volt számomra, hogy ez az alkalom éppen a Csajok a motoron alapításának 15. születésnapjára esett.

A nap korán kezdődött, hiszen már reggel 8 órától elkezdődött a regisztráció, majd az első „délelőtti” csoportnak 9 órától a gyakorlati oktatás is.

Mi a „délutáni” csoportba kerültünk

HUMDA Közlekedésbiztonsági napEz annyit jelentett, hogy mi 9-től regisztrálhattunk, 10-től rövid eligazítást hallgattunk meg, majd 11-től a két elméleti modulon vettünk részt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az elmélet egyik része az ORFK Balesetmegelőzési Bizottság és a Pest-megyei Balesetmegelőzési Bizottság közös sátras kitelepülése volt, ahol apró ajándékokért, motoros vezetéstechnikai könyvekért cserébe KRESZ tesztet és közlekedéssel kapcsolatos teszteket lehetett kitölteni. Ugyanitt kipróbálhattuk a biztonsági öv szimulátort, és a virtuális valóság szemüveget is.

HUMDA Közlekedésbiztonsági napA második elméleti modul az X-AID Bikers által szervezett balesetszimuláció megtekintésével kezdődött. Ebből a kis előadásból megtudhattuk, mi a teendő, ha elsőként érkezünk egy baleset helyszínére. Később gyakorlatban is elsajátíthattuk, hogyan kell úgy levenni a sérült fejéről a bukósisakot, hogy ne okozzunk vele további sérülést, valamit a szorítókötést is kipróbálhattunk egymáson.

A délelőtti laza lődörgést egy egyórás ebédszünet szakította meg. A büfében finom pörköltet, hot dog-ot és más csemegéket lehetett vásárolni az éhségünk csillapítására.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük