fbpx
KiemeltMotorokMotortesztek

10 éve együtt: Harley-Davidson FLHX Street Glide 2006 tartósteszt

Harley-Davidson Street Glide 2006 tartós teszt

A markolatot – amit szintén utáltam – addig használtam, amíg szét nem folyt rajta a gumi, és össze nem ragacsozta a kesztyűmet. Erre még 6 évet várnom kellett, mert fájt volna, ha csak úgy eldobok egy fuxos dizájn markolatot azért, mert nem lehet vele motorozni.

Egyébként ez sem igaz, mert szegény, megboldogult Horváth Miki azt mondta, hogy sokkal jobban lehet adagolni a gázt így, hogy szögletes a markolat. Szóval ismét kiderült, hogy csak motorozni nem tudok. Végül egy egyszerű, rücskös-gumis HD markolat került rá a Budapesti Harley, illetve Dobai Attila jóvoltából 2017-ben.

Volt még rajta egy egyméteres antenna a rádióhoz, ami a hátsó sárvédőbe van belecsavarozva és folyton ki akarta szúrni a szemem. Mivel rádiót úgysem hallgatok, a szemem világa pedig elég fontos a motorozáshoz, ezt is félretettem. Mondjuk zászlótartónak jó lenne…

Általános karbantartás

Egy évvel azután, hogy meglett a Street Glide, teherbe estem a kisfiammal. Előtte 10 évet vártunk a gyermekáldásra, és azt gondolom a Harley-vásárlással végleg elengedtem a baba projektet. Ahogy mondani szokták, ha elengeded megkapod – másra gondoltam, más célokat tűztem ki, erre mégis anya lettem.

Innentől a motor kissé háttérbe szorult. Azóta nem volt még egy olyan évem, amikor tudtam volna hozni az első évi kilométereket, sőt, friss anyukaként egy majd két gyerekkel időnként kölcsön adtam a motorom haveroknak, hogy járassák meg egy kicsit, nehogy teljesen elrohadjon álltában.

Mit jelent az FLHX a modell nevében?

FLH = gumibakos motorral szerelt Electra Glide modellek (Ultra, Classic, Standard, Street Glide, Road King, Road Glide). Az X a Street Glide-ra utal.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az elején az is felmerült, hogy eladjuk. Na persze nem az én ötletem volt, hanem a férjemé, de jelentkező azonnal lett rá. Végül nem engedtem rábeszélni magam, ugyanis még reménykedek, hogy egyszer eljön majd az én időm megint. Amúgy is az a beszéd járja, hogy az ember nem ad el egy Harley-t.

Természetesen a motorok – ahogy más műszaki cikkek – nem szeretik, ha nem használják őket. Így az történt, hogy minden alkalommal, amikor alkalmam lett volna menni vele egy kicsit a gyerekek mellett, történt valami…

  • Habár még az első évben, augusztusban új gumikat (meg szivargyújtót) is kapott a motor, egyik alkalommal arra mentem ki a garázsba beöltözve, hogy az első gumi teljesen lapos. Gyors fújás után az első lassú utam a gumiszervizbe vezetett, ahol többször segítettek már rajtam Schirger Petiék. Kiderült, hogy a Sikló felnije eloxidálódott, és a rücskös részen kiszökött a levegő.
  • Aztán volt olyan, hogy a hátsó lámpám és a féklámpám sem világított, és egész úton azon paráztam, hogy valaki majd belém száll hátulról. Később kiderült, hogy a féklámpa kapcsolója döglött be, de addigra már elolvad a hátsó lámpa burája is.
  • Egyik évben eltört a fejidomtartó konzol. Persze ettől még motorozni tudtam, csak gyanús volt, hogy nagyon rázkódott.
  • Idén az első fényszóróm égett ki, amikor az elsőt motoroztuk a csajokkal. Vidám volt úgy hazarobogni napnyugta után, hogy csak a narancssárga indexeim égtek. Így legalább engem láttak valamennyire, de én csak addig, amíg ki nem értem a belvárosból. Állítólag ez is normális, hogy időnként elolvad a fejidomban a csoki.

Ebben az évben aktuális lett az akkumulátor-csere is, erről itt írtam:

Lapozz tovább a folytatáshoz!

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x