MotorokMotorozás

10 dolog, amire érdemes figyelni használt motor vásárlásakor – I. rész

10 hasznos dolog motorvasarlaskorSokan álmodoznak arról, hogy egy nap saját motorjuk nyergében gördülnek ki a kertkapun, indulnak a hegyekbe vagy épp a szorgos hétköznapokon rövidítik le az utat munkába igyekezvén. Akik nem rendelkeznek vastag pénztárcával, azoknak a használt motorok piaca nyújthatja a megoldást, mivel így töredék áron valósulhat meg az álom.

Akadnak olyanok is, akik – bár megtehetnék – nem ragaszkodnak a szalonból kitolt paripához, mert egyszerűen átlátják azt, hogy felesleges pénzkidobás lenne. Ahány ember, annyi féle megközelítése van az „újat, vagy használtat” témának. Ha valaki – amellett, hogy megteheti – atombiztos abban, hogy legalább öt évig, vagy még tovább meg fogja tartani motorját, annak tényleg érdemes egy teljesen szűz gépet vennie, de még a hosszú távú tervek mellett sem mindig biztos, hogy jó döntés az új gép.

Miért fizetnénk közel kétszeres árat azért az élményért, melyet egy jól karban tartott 5-10 000 kilométert futott motor ugyanúgy képes nyújtani, mint egy vadonatúj? Ha újra pályázik valaki, mindenképp vegye számításba azt, ha idő előtt eladná a hamar megunt cuccot, akkor csak jóval olcsóbban tudja majd azt értékesíteni. Ha használt motort veszünk, és később túladnánk rajta, lényegesen kisebb értékvesztéssel kell számolnunk, ami nagy előny.

Most, hogy itt a szezon vége – és az utolsó novemberi meleg, száraz napokon még utoljára mindenki megfuttatja a paripát – sok tulajban beindulhat a vezérhangya, hogy jövőre teljesen más stílusú, esetleg újabb, jobb motoron guruljon. A legtöbben ilyenkor, a holt szezonban árulják gépeiket, jellemzően alacsonyabb áron, mint tavasszal. Aki pedig vásárolni szeretne, és figyelemmel kíséri a szezonvégi ajánlatokat, jó eséllyel kedvezőbben juthat álmai tárgyához, és a téli napokon lesz ideje rendbe szedni az esetlegesen elhanyagolt technikát, így tavasszal már a tökéletes motort tolhatja ki a garázsból.

Sokan tartanak attól, hogy egy használt motort vegyenek. Az autós életből átvett sztereotípiák, a sokszor tényleg rémes esetek a piac ezen szegmensére is kihatnak. Sokan egy kalap alá veszik a használt autókat és motorokat, pedig a két kategória koránt sem ugyanaz, maximum néhány dologban hasonlók.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Egy motorkerékpár szerkezetéből adódóan sokkal jobban áttekinthető még egy laikus szem számára is, mint a karosszériaelemekkel eltakart autó alkatrészei. A motorkerékpárokat zömében nem munkába járásra használják, hanem élvezeti faktort hivatottak szolgálni, így jó eséllyel sokkal nagyobb gondoskodást kaptak, mint kellett volna, így könnyen előfordulhat, hogy akár egy 20 éves gép is hozza a szinte tökéletes állapotot mind esztétikailag, mind műszakilag. Amit ütöttek-vágtak, arról hamar kiderül első pillanatban is, hogy nem egy szerelemgyerek.

Lényeges különbség még használt autó és motor között, hogy előbbit általában az év 365 napján bevetik a legkülönbözőbb körülmények között, így céleszközként elhasználódása is gyorsabb, mint egy tavasztól őszig használt motorkerékpáré. Arról nem is beszélve, hogy jó esetben a téli, sós, latyakos időszakot sem kell egy motornak elszenvednie, hanem szakszerűen tárolva egy garázsban kuckózza be magát, így őrizve örök fiatalságát.

Ha hajlunk arra, hogy belevágjunk egy használt motor megvásárlásába, akkor tegyük félre a fent említett autós párhuzamokat és azt, hogy egy néhány tízezer kilométert – vagy jóval többet – futott motorral csak a baj lehet, és nem biztonságos. Vannak persze bontószökevények a kínálatban, de aki azokat nem ismerné fel első pillantásra, az vagy vak és süket, vagy valamilyen tudatmódosító szert használ.

Nézzünk meg, mi az a tíz legfontosabb dolog, melyekre használt motor vásárlásakor mindenképp figyelnünk kell. Leírásunk koránt sem tér ki minden eshetőségre, de néhány alap dologban támpontot adhat azoknak, akik számára a használt jármű vásárlása ismeretlen terep. Ha nem bízunk magunkban, kísérőként válasszunk egy hozzáértő személyt, esetleg egy bérneppert. Megéri.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük