EseményekMotorverseny

Vér, veríték, könnyek – Volt minden a 40. Dakar Rallyn

dakar rally Laia Sanz 2018 finall 01A legkeményebb Dakar Rally véget ért. Aki beért a célba, máris győztesnek érezhette magát. Akkor is, ha a mezőny végén, és akkor is, ha épp az elején végzett. Igazán nagy teljesítményt nyújtott mindenki, így joggal lehetnek büszkék magukra.

A szokatlanul zord útvonal mellé nehezítő körülményként még az előnytelen időjárási viszonyok is csatlakoztak a próbatételekhez. Míg a kezdésnél a rekkenő hőség és a homok tett próbára mindenkit, úgy a Dakar Rallymásodik felében az eső, a szétázott talaj miatt kellett felkötnie mindenkinek a gatyáját.

A első hét pénteki napjára előre betervezett pihenőnap után a szervezők a 9. nap motoros szakaszát is törölték, mivel borítékolható volt az, hogy a nagy sárban csak dagonyázást tudnak majd produkálni a két keréken indulók, nem pedig versenyzést. Így aznap közúton érkezett meg a még versenyben lévők csapata a másnapi etap kiindulási pontjára.

A KTM-mel versenyző Rosa Romero Font idén is rajthoz állt, bár most egy nagyobb darab vassal, mint korábban. A 48 éves versenyzőnő sajnálatos kieséséig az első 80 motoros között ért célba minden etap után, ami hasonló, illetve némileg jobb helyezést jelent a korábbi években nyújtott teljesítményéhez képest.

Font a verseny 10. napján, 130 kilométerrel az aznapi cél előtt elesett, mikor egy sziklát talált el száguldás közben. Súlyosan megsérült ágyéktájon, mely sérülés miatt erősen vérzett, de ő úgy döntött, folytatja a versenyt. Mikor aznap célba ért, még a motorjának az ülése is tocsogott a vértől, és azonnal az orvosokhoz ment, akik nyolc öltéssel varrták össze a sebet. A dokik azt tanácsolták neki, hogy hagyja abba a versenyt. A seb olyan helyen keletkezett, ahol később fertőzés alakulhatna ki, ha továbbra is szennyeződés érné futamok során.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Nani Roma, a szintén Dakaros motoros legenda felesége így is elégedett lehet magával, mert olyan szakaszokat élt idén túl, ahol sokkal tapasztaltabb pilóták is elvéreztek, bár szerencsére csak a szó átvitt értelmében. A cordobai célba már autóval érkezett ugyan, de az ünneplés őt is megillette.

A kiesett Font mellett egy másik kemény csajnak is drukkolhattunk a jubileumi, 40. Dakar Rallyn, aki nem más, mint Laia Sanz. A mindenkit elkápráztató motorozásával hírnevet szerzett versenyző sikeresen vette a szokatlanul kemény akadályokat, és sikeresen véghezvitte tervét, mi szerint az első 15 célba jutó között szeretett volna végezni.

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük