Végre sikerült a rutinvizsga!
A korábbi esetből okulván, minden rosszra felkészülten mentem a rutinvizsgára. Meg is lett az eredménye!
Előző este nem aludtam. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogyan búsan kullogok a sisakkal a kezemben, hogy „megint nem jött össze”. Nagy nehezen elérkezett a hajnal, és majdnem kihánytam a reggeli kávémat, idegességemben.
A szentendrei HÉV-en szúrós szemmel mértem végig mindenkit, hogy ne merjen senki emberfia még csak rám sem nézni. Néha faarcot is sikerült vágnom. Próbáltam kiüríteni az agyamat, és a semmire gondolni, de a legváratlanabb pillanatokban jött elő az eldőlt motor képe az agyi tévém képernyőjén.
Nagy kínok közepette leszálltam a HÉV-ről, és unottan baktattam a motoros suli felé. Talán ekkor volt a holtpont… Ott még Lajos, a volt oktatóm próbált rám hatni, hogy ne vágjak ilyen fancsali képet, úgyis sikerülni fog, mert ügyes vagyok. Nem hittem neki!
István, a jelenlegi oktatóm indulásra intette a kezét, és mondta, hogy vágjunk bele. Átvittem Szentendréről a pomázi vizsgaállomásra a motort, de nem emlékszem az útra. A pályán, próbaképpen egyszer mentem végig, többször nem lett volna hozzá idegrendszerem. Már úgyis minden mindegy volt, hiszen többet nem tudtam, mint két héttel ezelőtt.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Nagyon sokan tobzódtunk a terepen. Három oktató tanulói vizsgáztak, két Biztos úrnál. Felváltva műszakiztak, és rutinpályáztak a vizsgázók.
Most nem Én voltam az első… De, azt már kikötöttem Istvánnak, hogy megmondom a vizsgáztatónak, nem fogom a lejtőn elmondani a műszakis dolgokat. Punktum! István azért megnyugtatott, hogy majd Ő normális helyre tolja a motort. Így is tett!
Nem az előző Biztos úrnál vizsgáztam, hanem egy másiknál. Annyira nem éreztem magam idegesnek, mint ahogyan látszott rajtam. Először az újságírásról beszélgettünk, majd rátértünk a műszaki ellenőrzési feladatokra, ha már egyszer vizsgán voltunk…
Minden rendben ment, még a középtámaszról lelökés is. Ez azért dobott egyet az önbizalmamon! A kezeim annyira remegésnek indultak, hogy a vizsgabiztos elkezdett félteni, mint „törékeny szőke kislányt”, hiszen „nagy ez a motor, és óvatosan kell vele bánni”.
Először sétáltam egyet, mert ugyebár a pályán nyolcas irányban kellett egy kört tolni a motort. Amint visszaértem a kezdővonalhoz, intett a vizsgáztatóm, hogy indulhatok.
Az első feladat sikerült. A második pipa. A harmadik rendben… Leszálltam a vasról, és nem emlékeztem semmire. De a kezeim újra kezdték a remegést. Még az volt a szerencse, hogy menet közben nem remegtek!
Odajött a Biztos úr, és közölte, mosolyogva, hogy sikerült a vizsga. Ja, és nem gondolta volna, hogy „ilyen ügyes” vagyok. Én sem…
Miközben várakoztam, míg a többiek levizsgáztak, örömtáncot jártam, legalábbis gondolatban. El sem hittem, hogy rendben ment minden!
Amikor visszaértünk Szentendrére, az iskolába, Lajos a folyosón fogadott, és nézett rám halálra vált arccal, mert megijedt az enyémtől. „Naaa?!” – kérdezte. „Sikerült.” – válaszoltam lelkesedést alig mutatva. De, egyszerűen túl gyorsan lezajlott az egész. És az az érzés sem volt már meg, ami akkor lett volna, ha először sikerül. Így már, olyan „oké, megvan, haladjunk” szaga volt a dolognak.
Na, de azért hazafelé a HÉV-en ott vigyorogtam magamban, és küldözgettem az sms-eket a barátaimnak, hogy oké volt minden. Jöhet a következő para, a forgalom…
