fbpx
MotorokMotoros jogosítványMotorozás

Ugyan nem a Mikulás, hanem a postás hozta, de végre a kezemben van a jogosítványom

Varga Anita Jogsi sztoriIdén tavasszal beiratkoztam egy iskolába, ahol az oktató tanácsát megfogadva nem a korlátlant hanem a B125 tanfolyamot kezdtem el, a lépcsőzetesség miatt. 9 év robogózás után nem javasolta egyből a korlátlant.

A tanfolyam közben megvettem az 500 as Hondámat, amivel itthon tudtam gyakorolgatni.

Elsőre sikeres 125-ös vizsgám után, nagy vidáman közöltem az oktatómmal, hogy akkor beiratkoznék a korlátlanra. Ne haragudjak, de ő nem vállal el… Nem haragszom rá, talán idővel sikerül megértenem a miérteket, és azt is hogy mindennek oka van.

Kerestem másik iskolát. Tündéri nő oktatóm volt, a tanuló csapat mint egy nagy család. Egy 600-as Yamaha Diversion motorral rutin-vizsgáztam. Pár nap múlva tönkrement, gyorsan szerelő, blokkcsere stb, majd 2x voltam vele forgalomba és megint bedöglött. Ismét nagy elkeseredés, idegeskedés…

Két választásom volt: vagy várom, hogy megjöjjön az alkatrész és utolsó idei vizsgaidőpontra talán még beférek, vagy ha nem, akkor tavaszra csúszik a jogsi. Ezt nem szerettem volna.

Nem adtam fel

Kitaláltam, hogy kipróbálom az iskola másik motorját, a Yamaha Fazert, amihez eddig nem volt bátorságom. Biztonságosan kezeltem a motort és kis gyakorlás után már kimentünk a forgalomba. Az út felénél az oktatóm annyira megdicsért a fülesbe, hogy bekönnyeztem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ezeket az örömkönnyeket és az érzést sosem felejtem el. A büszkeséget, a nagy kitartásomat, és a legfontosabb hogy nem érdekelt ki mit szól, mi a véleménye, csak az számít és az vitt előre hogy én HITTEM MAGAMBAN!

Úgyhogy lányok, fiúk aki még jogsi előtt álltok: nem baj, ha nem mindenki támogat titeket. Az a legfontosabb, hogy tisztában legyetek a saját képességeitekkel és higgyetek magatokban! Mert ez ad majd a nehézségeknél erőt.

Köszönöm ha végig olvastátok 🙂

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Subscribe
Visszajelzés

guest
2 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vidék
2020 december 22. 13:48

Gratulálok! Ügyes vagy! Nagyon sok balesetmentes, élményekkel teli motoros kilométert kívánok Neked, mindehhez meg nagyon jó egészséget, ami legalább ilyen fontos, pláne most!! Eeeegyébként, úgy tanultuk (gépjármű szakoktató IS vagyok), hogy az autósiskolának az oktatójármű meghibásodása esetén kötelessége másik, megfelelő kategóriájú oktatójárművet biztosítani. OK ott volt a Fazer, és szerencse, hogy épp szabad volt. Nem tudom, miért nem hitt Benned az első oktatód. A továbbképzéseken rendszeresen tanítják a tanulókhoz való helyes hozzáállást, és nem Te vagy az első, aki panaszkodik a motoros oktatónak a csajokhoz való hozzáállására. Ha leér a lábad, és nem vagy egy született műszaki antitálentum, kitartó és… Read more »

Varga Anita
Varga Anita
2020 december 22. 22:59

Köszönöm szépen! 🙂

2
0
Would love your thoughts, please comment.x