Változás a női kupa időtervében
A hétvégi hungaroringi versenynap és ezzel együtt a MAMS női kupa időbeosztása a versenyzők kérésére módosult.
Bár nem biztos, hogy szerencsés, hogy az idei első futam előtt délelőtt fél tízkor a lányoknak a hideg aszfalton kell az időmérő edzéseket letudni, a módosított időterv szerint hamar túl lesznek a versenyen is. Az viszont jó hír, hogy ha valaki szurkolni szertne nekik, délután még másra is marad ideje.
A verseny szervezői és a zsűri elnöke talán azért döntöttek a változtatás mellett, mert a korábbi terv szerint a női kupa futamát közvetlenül a Stock 600-as OB futam előtt bonyolították volna le, és van olyan versenyző, aki mindkét futamon indul.
A Hungaroringre a versenyekre ingyenes a belépés a szurkolóknak, ezért ha valaki meg szeretné nézni a lányok versenyét, reggel 9,00-9,30-ig az időmérő futamokat, 12,30-tól a nyolc körös versenyt láthatja. A hétvége módosított időterve itt található.
Ha a Budapest motorfesztiválon nem jutottál hozzá a BRO programfüzetéhez, itt belelapozhatsz. A 2009-es Női kupa versenyzőit is megtalálod benne.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |