Ismét, ismét, de lesz még (ez nem fenyegetőzés)!!!
Úgy tűnik, a három kívánság teljesül! A hozz még egy embert – azaz Hölgyet – szlogen mellett, idén lesz még egy alkalmunk, remélem ezt is elmondhatjuk.
És eljött augusztus 20-a délutánja. Az események emígy alakultak: mindenki az eget kémlelte, fogadtam az izgatott hívásokat, felétek esik-e már, mert mi már majdnem bőrig áztunk. De a Hungaroring környékéhez az időjárás részben kegyes volt. Négy órakor kezdtek megérkezni a lányok, volt aki magányosan, volt aki csapatban jött. Voltak kicsit bizonytalanok – kell ez nekem, jaj mi lesz, úgy izgulok -, de voltak már visszajáró pályázók. A regisztráció simán, mondhatni rutinosan ment, a karszalagok felkerültek.
Eljött a várva-várt pillanat, 16.50-kor felsorakoztunk a box utca kijáratához a pályabíró engedélyét várva, a kivonulásra. Mint a színházban, mikor felgördül a függöny, úgy a boxkijáratnál a piros lámpa elalvása dudaszóval jelezte, hogy indulhat az előadás, a „Csajos pályázás”.
A menet nagyon jól sikerült, mindenki figyelve a másikra igyekezett képességeinek, tapasztalatának megfelelően, nem túlvállalva magát fegyelmezetten megtenni az első köröket. A felvezetésben ismét segített Aszalós Ádám versenyző. A 20 perc lejártával a boxok előtt találkozva beszéltük meg az élményeket, illetve mutatkoztunk be egymásnak, hogy a fórumbeli nicknevek valójában kit takarnak.
Még több kép a galériában!Mire végeztünk, NaNa is megérkezett, bár csak két lábon (ill. 4 keréken), de legközelebb már reméljük, két keréken. A következő menet hét órakor kezdődött volna, de az augusztus 20-i hagyományoknak megfelelően először csak szemerkélni kezdett, majd leszakadt az ég villámok, dörgések kíséretében. Páran már a baljós jelekre elindultak hazafelé, aki maradt, az az eresz alatt próbálta megvárni a vihar végét.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. ![]() |
Az elmaradt 20 perc pótlására ígértet kaptunk még ott a hangosbemondóban, a szervezkedést megkezdtük. Így annak sem kell bánkódnia, aki nem tudott jönni, mert úgy tűnik, még ebben a szezonban lesz folytatás, újabb alkalom. Reméljük, hogy egy kicsit meg is toldják nekünk, mondjuk még egyszer 20 perccel…
A lehetőség biztosításért ismételten köszönet Bulcsú Rezsőnek és a BR Organisation Kft. csapatának a segítségért. Amint konkretizálódik az újabb időpont rögtön jelzem. A Csajos pályázás fórumban is követhetitek az eseményeket.
Addig is mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánok!