TICCI Rockabilly Clothing – 15 éve öltözteti a rock & roll híveit
Nőiesség, báj, kellem, vagányság – ez mind a TICCI Rockabilly Clothing. A márka megálmodója, Ágoston Stefánia divattervező, immár 15 éve készít rockabilly, vintage, pin-up stílusú ruhákat, egyéni méretekre szabva. A jubileum kapcsán, ellátogattunk a TICCI-szalonba, ami minden nőnek kánaán…
A bemutatóteremben egymás mögé aggatva sorakoznak a szebbnél szebb, színesebbnél színesebb ruhák, szoknyák, amelyeket látva, a bőség zavarával küzd az ember lánya, aki máris elképzeli magát, amint az utcán mindenki utána fordul, a forgalom leáll, hiszen a szürke, hétköznapi stílusú öltözékek után, felüdülést jelent a látvány.
Persze, a megfelelő frizurával, a vörös rúzzsal és körmökkel, egy TICCI-kreációban időutazást lehet végrehajtani, s máris az ’50-es években találjuk magunkat, amint a repülőgépgyárban a munka után táncolni készülünk a barátnőinkkel.
Ezek voltak az első gondolataim, miközben Stefivel beszélgettünk és nézegettem a ruhákat. Bevallom, kicsit azért célirányosan tettem mindezt, mert a honlapról már kinéztem álmaim ruháját, amit aztán fel is próbáltam… de erről majd később…
Stefi, aki olyan volt, mintha a filmvászonról lépett volna le a nézőtérre, s éppen egy Elvis-koncertről érkezett volna, elmondta, hogy már egészen kicsi korában megmutatkozott a ruhák-, az anyagok iránti szeretete, tehetsége. A sors keze, hogy édesanyja varrónő volt, illetve a rock & roll világával is hamar megismerkedett az akkor még kislány.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
– Hiszek a karmában. Az anyukámnak nagyon jó a kézügyessége. Három éves voltam, amikor vett egy varrógépet és elkezdtünk magunknak ruhákat gyártani. Ezután, folyamatosan jöttek a megrendelések. Úgy nőttem fel, hogy már kiskoromban a saját tervezésű ruháimat hordtam. Anyukám olyan ember, aki a bikinitől a bundáig, bármit meg tud varrni. Mindkettőnknél, velünk született képesség a textilekhez való hozzáértés.
Nagyon szeretek kézzel varrni! Emlékszem, amikor a szabásmintákat készítettem, közben mindig ment a tévé és megegyeztünk, hogy „hú, ez az Elvis-film nagyon jó, kölcsönözzük ki a TK-ból”. Amikor megláttam a Cry Baby című filmet, ott végem volt – végigkíséri az életemet. Mirkától kaptam is ajándékba egy Cry Baby-tetoválást. Végül is, egy fricskának készült az alkotás, a rockabilly szubkultúra képviselőinek, de valahogy mégis istenítik – nevet Stefi.
– Koncertekre, fesztiválokra milyen idősen vittek el a szüleid?
– Elég korán, már 10 évesen, a pöttyös-pörgős szoknyámban mentem Flipper Öcsi koncertre. A művelődési házakban pedig elérhetőek voltak a Dolly Roll, a Fenyő Miki koncertek. Később inkább keményebb, rockosabb bulikra jártam. De ez így kezdésnek, abszolút jó volt! Aki Magyarországon rockabilly-szerető, az Fenyőn nőtt fel. Érdekes az élet: kiskoromban rajongtam Fenyőért, ma pedig mi készítjük a ruháit. 2009-ben készítettük neki az első zakót, s azóta folyamatosan varrunk neki, illetve a vokalistáinak, a táncosainak.
– Idén lesz 15 éve, hogy létrehoztad a márkádat. Hogyan emlékszel vissza a kezdeti, úgymond botladozásokra?
– Az első hibám az volt az elején, hogy nem bíztam magamban kellő mértékben. Már akkor elkezdhettem volna külföldre gyártani, de eszembe sem jutott, mert azt gondoltam, hogy ott minden van. 2007-ben jött az első megrendelés Németországból. Itthon bevállaltam mindenféle megrendeléseket, még olyanokat is, amik nem passzoltak a stílusomhoz. Mindent egyszerre akartam irányítani, de ez nem annyira működött. Közben jöttek a külföldi megrendelések. Elkezdtem egy német boltot kiszolgálni, s ebből következett, hogy jött aztán egy svájci, majd egy amerikai. Emiatt nem tudtam annyit benn lenni a boltban, s csak később jöttem rá, hogy az emberek engem akarnak – én értek az anyagokhoz, a rendelések felvételéhez, velem szeretnek beszélgetni, tanácsot kérni tőlem. Túl sok lovat akartam megülni egy fenékkel.
Még több kép a galériában
Pár évig csináltam a nagykerezést külföldre – a saját tervezésű ruháimat méretsoronként árultuk, tehát nem lehetett rendelni egyéni méretre. Aztán jött egy fordulat az életemben, megtaláltuk a megfelelő webshopot, s úgy döntöttünk, hogy mi szolgáljuk ki a saját vevőinket. Végül is, teljesen magától megszűnt a nagykerezés. Ma már személyesen egyeztetek a külföldi vevőkkel is, hogy mit szeretnének.
