EseményekKiemeltMotoros túra

Szlovénia-Horvátország motoros túra: 4 év után visszatértünk – VIDEÓVAL!

Szlovénia Horvátország motoros túra 2023 augusztus 15-19.A szobánk ablaka közvetlenül a parkolóra nézett, és arra csak este jöttünk rá, hogy a parkolót megvilágító reflektort épp a mi szobánk ablaka mellé helyezték el. Mivel a függöny olyan keskeny volt, hogy nem lehetett vele teljesen eltakarni az egész ablakot, itt megint nem aludtunk egy szemhunyást sem két éjszakán keresztül. Na ehhez képest viszont nem mondanám olcsónak ezt a szállást.

Természetesen a fürdőzés nem maradhatott ki, nekem mindenhol ez az első. Stefi nem töri össze magát, hogy pancsolhasson, és valószínűleg csak a kánikulának köszönhető, hogy egyáltalán belemerészkedett a tengerbe.

Mivel már második napja nem ettünk semmi rendeset – utoljára Stefi madárlátta zabkásáját a barlangnál – gondoltuk, beülünk a szálloda éttermébe és eszünk valami halasat. Már késő volt elmenekülni, mikor rájöttünk, hogy ez valami fine dining étterem nagyon fancy kiszolgálással, és persze ehhez passzoló árakkal. Mondjuk gyanakodhatunk volna, amikor az összes asztalon foglalt táblát láttunk. Sebaj, végülis a többi napon nem költöttünk kajára, így úgy döntöttünk, belefér a büdzsébe.

Egyébként minden szuper volt. A kiszolgálás elsőosztályú, egy nagyon kedves és jól képzett pincért kaptunk, aki minden fogásnál hosszan ecsetelte, hogy mi micsoda, és amikor megkérdeztem tőle, hogy mi a teendő a műtőeszközökkel, amiket az evőeszközök mellé felsorakoztattak, készségesen megmutatta kumikesztyűt húzva. Egyfolytában a Pretty Woman (Micsoda nő) című film járt a fejemben, és ezt nagyon viccesnek találtam.

@csajokamotoron Így jár az, aki véletlenül túl elegáns étterembe ül be a motoros túrán. 🤣 Félelmetes a hasonlóság. #prettywoman #csajokamotoron #micsodanő #juliaroberts #haltál #étterem #rákolló #finedining #finedinigexperience #CapCut ♬ Oh, Pretty Woman – Pomplamoose

3. nap, péntek: E65-ös út

Miután semmit nem aludtunk éjjel, megreggeliztünk ugyanabban az étteremben (ez járt a szálláshoz), majd lementünk egy kicsit strandolni. Az alatt a fél óra alatt, amíg Stefi visszaszaladt valamiért a szobába, én rákvörösre égtem, úgyhogy kisvártatva úgy döntöttünk, hogy napközben inkább motorozzunk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szlovénia Horvátország motoros túra 2023 augusztus 15-19.

Mivel ez a tengerparti, E65-ös út klasszikus látványosság és kedvelt motoros útvonal, felkerekedtünk, és elgurultunk Senj-be, ahol ismét egy fagyikehely volt az ebédünk. Innen még lementünk Priznáig, ott megfordultunk, és kerestünk egy közértet, hogy megnézzük, milyen helyi különlegességeket érdemes innen hazavinni. Én nem vettem semmit.

Már lefelé ment a nap, mikor visszaértünk a szállásunkhoz, úgyhogy gyorsan fürödtünk egyet, és nem emlékszem, hogy aznap mit vacsoráztunk. Azt tudom, hogy aludni viszont nem aludtunk semmit megint.

Szlovénia Horvátország motoros túra 2023 augusztus 15-19.

4. nap, szombat: Hazajöttünk

Sajnos szombat reggel már hazafelé kellett vennünk az irányt. Mivel úgy okoskodtunk, hogy biztos mindenki Zágráb felé megy, mi Ljubjana felé indultunk. A szlovén matricánk már úgyis megvolt, így nem kellet a fizetős kapuknál álldogálni. Mondjuk nincs összehasonlítási alapom, hogy mekkora volt a forgalom arra, az biztos, hogy erre hosszabb az út, és egész hosszú részen autópálya sem volt. Stefinek kb. 30 kilométer plusszt jelentett ez Hegyeshalomig, de nekem Lentitől még 270 kilométer hátra volt, úgyhogy nettó 8 óra motorozás után sötétben értem haza.

Mindent összevetve nagyon jó túra volt, és a kellemetlenségek ellére is már újra indultam volna másnap, miután alaposan kialudtam magam. De nem vagyok telhetetlen, már ezért is hálás vagyok, hogy az idei – végre újra aktív – motoros szezonom végére még egy adriai túra is belefért. Hogy mikor megyünk legközelebb az még a jövő zenéje.

Stefi viszont jól belecsapott a lecsóba: a következő héten már Prágában nyomult a Harley napokon, az az utáni héten pedig Faaker Seen az European Bike Weeken (cikk hamarosan) bulizott, mikor én már az iskolába indítottam a porontyokat.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük