Dina küzdelmei – biciklisek, enduros utak, szakadékok
Folytatódik Dina kalandja, melyben a sors olyan próbatételek elé állította a motoros lányt, hogy életre szóló élményekben és tapasztalatokban legyen része.
Több hegyoldalon látszottak a csúszkapályák, és mellette a sífelvonók. Természetesen nyáron nem volt nagy pezsgés.
Ezzel szemben egy másik hágócentrumban, pechünkre éppen arra a napra rendeztek bicikli versenyt, amikor mi odaértünk. Be is ültünk kávézni és fagyizni, hogy elengedjük őket.
A Pordoi-hágón még nem is volt baj, csak két hajtűkanyarban botlottam bele veszettül előző biciklisekbe.
Ez is felejthetetlen élmény volt, mert gyakoroltam a „fülön kanyarodás” közben hirtelen fékezés esetét is. Bár ez már nem volt olyan jó!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A jéghegy csúcsa az volt, amikor a Sella-hágón 5 km/óra sebességgel haladva mentünk biciklisek gyűrűjében, akik közben a kanyarban előztek bennünket és egymást.
Nem hittem el, hogy egy motoros paradicsomban – jó minőségű út, hajtűkanyarok – ekkora sebességgel fogok haladni, és közben a vállamat lökdösi egy biciklis, hogy húzódjak le, mert ő előzéshez gyűjt lendületet.
Amikor megláttuk az egyik biciklis mezén az 1045-ös rajtszámot, akkor félreálltunk egy röpke 2,5 órára, hogy eltűnjön az áradat. Felismertük, hogy teljesen hiába előztünk meg több százat!
Többen is nagyon szerették a szervezőket, egyrészt amiért nem csak egy hágón rendeztek versenyt, másrészt, amiért nem sikerült lezárniuk azt a verseny idejére. Többek között egy nyerges kamion és egy turista busz is áldozatul esett eme jeles eseménynek.
Késő délutánra már el mertünk indulni. Hihetetlen volt, hogy a hegyről lefelé a kedvenc kanyarjaimban a nagyon türelmes autósokkal milyen szuperül lehet menni. Az autós a kanyar külső ívén, a motoros pedig a belső ívén egyszerre kanyarodik. Még soha nem volt ilyenben részem. Ez aztán fergeteges!
A legnagyobb próbatétel azonban még csak most következett. Az egyik reggel egy olyan forgalmas útra sikerült keverednünk, ahol lehetetlen volt előzni. Olykor hosszú percekre beszorultunk egy-egy nyerges mögé. A négy motor pedig soha sem tudott egyszerre előzni, így szétszóródtunk.
Az 50-80 km/óra sebesség is nagyon gyilkos egy sport motoron. A forgalomban a kanyarok élvezhetetlenek voltak. Így egy alkalmas helyen félreálltunk, elővettük a térképet, és átprogramoztuk a GPS-t.
Ezután az volt a legkevesebb, hogy egy három számjegyű útra tévedtünk. Eleinte még nagyon élveztem a szűk visszafordítókat, de az út egyre szűkebb lett, és a minősége is jócskán romlott. A kanyar előtt dudáltak az autósok, hogy jönnek. Ekkor ajánlatos volt a szembe jövőnek megállni, mert ketten nem fértek el egyszerre a kanyarban.
A végén egy számozatlan, úgynevezett kommunális útra tévedtünk, ami bevezetett az erdőbe. Ez azaz út, ahol az ott – az erdő mélyén kis házikóban – élő elvetemült lakókon kívül kéthetente egyszer a kukás autó is megfordul. A házak számát egy kezemen meg tudtam számolni három hegyen keresztül. Ezen kívül még egy csacsival is találkoztunk.
Természetesen az eső is eleredt, így az egy nyomvonalnyi, ázott falevéllel fedett „nyuszi ösvényen” haladtunk a négy sport motorral. Ez volt ám a paradicsom!
Az egyik oldalon a hegy. Ha kinyújtottam volna – ha lett volna merszem kinyújtani – oldalra a kezemet, akkor meglocsolta volna a vízesés. A másik oldalon pedig a több tíz méter mély szakadék. A sebességünk a 10 és a 20 km/óra között mozgott 1-es és 2-es sebességi fokozatban. Szorítottam a gázt, illetve a kormányvéget, hogy ne mozogjon a gáz a rázós úton, mert akkor megugrik a motor és beleesek a szakadékba. Közben természetesen kanyarok.
