Rutinvizsga előtt
Végre eljutottam idáig, hogy azt mondhatom, a rutinvizsga előtti utolsó órán veszek részt.
Mint egy színházi előadás előtt, elpróbáltuk a vizsgáztatás folyamatát. Amit eddig még nem próbáltam ki: középtámaszra állítani a motort, valamint a nyolcas nyomvonalon végigtolni. A tolás simán ment, hiszen csak annyit kell tennem, hogy a kezdővonaltól elindulok, és nyolcas irányban eltolom a motort. Szóval, teszek egy kört szépen, gyalogosan. Így kezdődik a vizsga. Ha a tanuló nem képes megtartani a gépet, és az felborul, sikertelen a megmérettetés.
A középsztenderre állítással már akadtak problémáim. A férfiaknál, és az erősebb testalkatú, vagy súlyosabb nőknél egyszerűbb a dolog. A kis ötven kilómmal azért párszor meg kellett próbálkoznom. Bár, erre a feladatra is igaz, hogy technika kérdése az egész.
Az első kísérleteknél még az oktatóm segített azzal, hogy hátulról húzta meg a motort. Majd, annyira jól ment, hogy még Ő is meglepődött. Közölte velem, hogy kezd félni tőlem… Ráéreztem, hogy csak erőteljesen meg kell rántanom a vasat, és közben nyomni a lábammal a támasztót. Hiába helyezem rá a testsúlyomat a támasztólábra, semmit sem érek vele. Mindegy, a lényeg, hogy ez is kipipálva!
Párszor megcsináltam még a három feladatot a rutinpályán, és kezdtem úgy érezni, mint aki már túlcsordult valamivel kapcsolatban. Egyszerűen, amikor már úgy van vele az ember lánya, hogy felesleges még egyszer ismételni, csak vizsgázzunk már.
A vágyam teljesülni fog, mert egy nap múlva a vizsgabiztos előtt állhatok. Persze, akkor majd biztosan nem fogok ennyire örülni, csak ha már sikerült…
