Pünkösdi motoros túra a Grossglöcknerre: Újra használom a Pólómat
Volt ugye az első nagy élmény 2021-ben Transalpina, Transfogaras az én kis szerelmetes Rebelemmel. Máig megélem, ha mesélem. Utána jött a tél, a tavasz, és az élet úgy hozta, hogy el kellett adni az én drága paripámat. Megsirattam. Egyetlen vigaszom az volt, hogy jó helyre került.
Egy nagyon kedves, alkatilag hozzám hasonló csajszi vitte el, aki megígérte, hogy vigyázni fog rá. Azóta is nézegetem a közös képeiket. Mindegy, belenyugodtam, arról győzködtem magam, hogy majd utasként „kimotorozom” magam, gyerekem nagy örömére.
No ez kb. a 2022-es szezon feléig ment. Nem élveztem az utazást, tudtam, hogy addig nem nyugszom, amíg ismét nem foghatom a kormányt… Év vége felé a Nők Lapja, ételreceptek és az akciós újságok helyett már csak motor hirdetéseket böngésztem, motorteszteket, véleményeket olvastam.
Párom látta elszántságomat. Tudja, hogy ha fejembe veszek valamit akkor azt kalapáccsal sem lehet kiverni belőle. Szerintem már az agyára mentem, és hogy ne idegeljem ki végleg, így segített. Szóval vágytam rá, és idén év elején vettem magamnak egy (nekem) új járgányt.
Épp senki nem akart a Rebeljétől szabadulni, és más véleményt is meghallgatva hajlottam más típus felé próbaként. Így lett egy Suzuki SV 650-esem (35 kW) ültetett, mert ugye szoktam volt mondani, hogy nekem nem magasságom van, hanem mélységem. 153 cm…
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
No summa summárum, lett motorom, és formára még tetszik is – bár még nem győződtem meg végleg, hogy nem a Rebel az én motorom…
És eljött az idei szezon! És kezdtem egy egyszerű tréninggel, mert még 10 km-t sem mentem az új szerzeménnyel. Az egy napos tréninget élveztem. Bár nem volt nehéz, még a magamfajta újrakezdőnek sem, arra jó volt, hogy a motort megismerjem, szokjuk egymást, és kiderüljön, hogy leér-e a lábam. Jelentem leér, kb. annyira kell pipiskedni, mint a két éves kisgyereknek, hogy elérje az ajtókilincset. De leér.
Tréning után nyitásként áprilisban elgurultunk a Mecsekbe: Pécs, Orfű… nos, szokjuk egymást meg a hegyi utakat.
Az idei tavaszi időjárás nem volt velünk. Sokszor mint kis gyerek, lebiggyedt szájjal néztem az ablakon keresztül a szürke eget, csalódottan olvastam nap, mint nap az időjárás jelentést. ÚÚÚr Isten! Mindjárt Pünkösd, és még alig motoroztunk. És telt, csak telt az idő, és Pünkösd előtt egy héttel párom ismét bebökte – mint annak idején a Fogarast – , hogy
„Akkor megyünk külön motorral Pünkösd hétvégén?”
Gondolhatjátok a választ és az arcomat. No de hová? Néztük a környező országok időjárás jelentését, és mivel sehová sem mondott túl jó időt, úgy döntöttünk, hogy Ausztria. Nézzük meg a GrossGlocknert! Ott még úgysem voltál saját motorral. OOOOkééééé! Mondom nagy mellénnyel.
És eljött az indulás napja. A fenébe, tegnap este még kutya bajom sem volt, de mire indultunk olyan Para Panna lettem, mint aki az érettségijére készül. A lenyugvásban a kezdeti útszakasz sem segített, mert felénk olyan rosszak az utak, hogy egyik barátomat sem hívom el, mert félek, hogy kitöri a kerekét, vagy a nyakát. Inkább megyek én.
