Marcsi: a Transalpina után most már bárhová elindulnék
Mondhatni szokványos történet: Az úúúúgy történt, hogy 18 éves koromban „elszöktem” egy a barátommal és az Ő barátaival körbe motorozni a Velencei tavat. Az egyetlen benzintyúk voltam a társaságban, de piszokul élveztem azt a néhány napot.
Szuper volt. Hazajöttünk és ennyi. Majd harminc évig éltem az átlagos csajok életét: munka, gyerek, hétköznapok, tömegközlekedtem, meg bicikliztem, meg gyalogoltam.
És akkor valamivel több mint 6 évvel ezelőtt (röpke 29 évvel az első utazásom után) megismertem a párom és a második randi előtt meghívott egy különleges ebédre, és megkérdezte, hogy mit szólnék, ha motorral mennénk ebédelni. Úgy csillogott a szemem, nem is tudom, mit gondot rólam…
Természetesen igent mondtam. Két nap múlva megérkezett értem. A szerelés pont jó volt rám. (Első gondolatom ezzel kapcsolatban: tuti így válogatja a barátnőit.)
Elindultunk. Mintha odanőttem volna a motorra. Meg is kérdezte, hogy motoroztam-e már. Én fülig érő vigyorral a bukó alatt hevesen bólogattam. Ebéd közben mondtam el, hogy egyszer, 29 évvel ezelőtt…
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Na szóval az ebéd jó volt, bár sosem gondoltam, hogy békacombot fogok enni. Nem szólt előre a piszok! (De juszt is nem hagytam magam, tetszett a pasi, gondoltam ez a mérce, na nehogy mááá futni hagyjam! Megettem…)
Még több kép az erdélyi túráról a galériában
Na onnantól nem lehetett leszedni a motorról. Bejártuk Európa sok helyét (még többet nem…) Voltunk a Balkánon, Magyarországot és a környéket körbemotoroztuk, és azt gondoltam, hogy ennél klasszabb dolog nincs a világon, mint a hátsó ülésen utazni.
Aztán úgy három évvel ezelőtt el kezdett mocorogni bennem a kisördög. „Milyen lehet a kormányt fogni? Jaj, de kipróbálnám. Egy-egy túra alkalmával: „Ezt én is meg tudnám csinálni?”
No de kipróbálni nem tudtam, mert az én méreteimmel a motorja közelébe nem értem. Nem hogy a lábam nem ért le róla, a kormányt is csak hasalva értem el.Azután megfogalmazódott bennem: Nincs mit tenni, le kell vizsgázzak, hogy kipróbáljam saját motorral az érzést. Mindez nem sokkal az 50. születésnapom előtt.
Egyre többet emlegettem, hogy jó lenne levizsgázni. Aztán a születésnapomra a barátaimtól kaptam egy szuper járgányt. Üléssel, dudával, kormánnyal felszerelt seprűt. Még fék is van rajta!!! Na ott eldöntöttem, megcsinálom!
2019 tavasszal beállítottam otthon a befizetett tanfolyam papírjaival. A családom öröme – főként a fiamé – nem volt határtalan. Hülyeségnek tartotta ennyi idősen, tapasztalat nélkül, a mai világban.
