CsajokTetkó a csajokon

Belém égetett, tetovált jel

sing sing annoA nemrégiben újjá alakult Sing Sing együttes egyik régi slágere, a Tetovált jel, az az igazi lázadós rocker szövegű dal, amit teli torokból énekeltek az emberek a koncerteken…

… s vállalták büszkén, hogy szét vannak varrva és hitvallásuk annyi volt, hogy „életfogytig rock ’n roll”.

A Tetovált jel című szám, a banda 1991-es albumán, a Törvények nélkülön jelent meg. Ez volt a zenekar másodikként napvilágra került lemeze, az 1990-es Életfogytig rock ’n roll után.

Az 1989 és 1990 fordulóján létrejött együttes az akkori Magazin zenekar maradványaiból éledt újjá. Csarnoki „Atom” Anti gitároshoz és Lévai Hangyássy László „Hangya” basszusgitároshoz csatlakoztak az Abaházi testvérek, Zoli gitárosként, Csaba pedig énekesként. Majd sok keresgélés után rátaláltak Váry Zoltán dobosra, s így összeállt a teljes csapat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A zenekar a saját szerzemények mellett, régi Magazin számokat, és egyéb feldolgozásokat is játszott. Nagy sikereket értek el, s az első aranylemezük 1993-ban jelent meg Bűn az Élet címmel. Ezen az albumon található a Halál a májra, mely sok motoros találkozó és buli himnuszává vált azóta.

A sing sing-es táborok gondolom, sok rajongóban keltenek fel régi szép emlékeket… Az első ilyen bulit 1994-ben tartotta az együttes, mely hatalmas sikert aratott a közönség körében. Az 1996-os tokaji táborról hangfelvétel is készült, Tábor’96 címmel.

A banda utolsó stúdióalbuma 1998-ban jelent meg, Sztrájk címmel, majd a rá következő évben feloszlott a zenekar. (Forrás: rockerek.hu)

De, a sok év hallgatás után, idén újjá szerveződött a Sing Sing, a következő felállásban: Boros Péter – dob, Csarnoki Antal – gitár, Lévai Hangyássy László – basszusgitár, Váry Zoltán – gitár és az énekes poszton Sipos Tamás (IHM).

A koncerteken biztosan sokszor fel fog csendülni a Tetovált jel, s együtt énekelheti a közönség Sipos Tomival, hogy:

1. Soha nem hallgattam másra,
És nem is érdekelt,
Hogy mit mondanak rólam,
Ez az én életem.

R. Ne szólj rám, így jó nekem,
Akarom, én így akarom.
Más vagyok, ezt mondja el,
A belém égetett,
Tetovált jel, tetovált jel.

2. Csak csavargok egész nap,
Így jól érzem magam.
Egyszerűen élek,
Így vagyok szabad.

Refrén

3. Örökre megmarad,
Kitörölhetetlen szavak.
Karomon itt a jel,
A tetovált jel.

4. Nem érdekel a világ,
Szabad vagyok, nekem így jó.
Teszek rá, ha nem tetszik,
De nekem csakis így jó, így jó,
Nekem így jó, nekem így jó.

sing sing anno1

sing sing2013sing sing t%C3%B6rv%C3%A9nyek n%C3%A9lk%C3%BClsing sing t%C3%A1bor96

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük