EseményekKiemeltMotoros túra

Pünkösdi motoros túra a Grossglöcknerre: Újra használom a Pólómat

Pünkosdi motoros túra a GrosglöcknerreTöbb alkalommal voltam már utasként, most először saját motorral, de ugyanúgy rácsodálkoztam a gyönyörű természetre, mint először és arra, hogy milyen könnyedén, szabadon tudtam motorozni. Itt mindig látunk más csodákat is, gyakran van veterán sportautó találkozó, meg ehhez hasonlók, most is nagyon sok Ferrari volt.

A Zell am See felé vezető útszakasz is boldogságosan tettem meg, pedig ott soksoksok visszafordító van, amíg leérünk a másik sorompóig, ahol kirándulók tömkelege pihen. A gyermekek játszanak, esznek, isznak és jól érzik magukat, akár családos biciklis, gyalogos turisták, akár “motoros fenegyerekek”.

Mi is megpihentünk, ebéd, majd vissza a következő szállásra természetesen ismét a panorámaúton. Jupiiii!

Nem messze a hegytől volt a következő szállásunk az út mellett. Nos, ez egy egyszerű, olcsóbb szállás volt. A vacsival kicsit melléfogtunk, nem volt sem olcsó, sem finom, de legalább motoroztunk. Vacsora közben terveztük a következő napunkat, és úgy terveztük, hogy hazafelé az Őrségben megpihenünk egy éjszakára, de korán indulunk majd, hogy hétfőn időben érjünk haza. Pontot tettünk a nap végére.

Mi a jó a cipzárban? – a csapatban motorozás szabályai

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Másnap időben felkeltünk. Az étkezőben kellemes meglepetés fogadott, pattogott a tűz a kis kandallóban és friss zsemle illata csalogatott bennünket. Olyan pihentek voltunk, hogy reggeli közben eldöntöttük, hogy lehet, hogy hazáig meg sem állunk. Majd ebédkor meglátjuk, mennyire vagyunk fáradtak.

Úgy is lett. Ebédidő a 69-es úton lévő kocsmában. Egész jó volt a kotlet és egyikünk sem érezte magát fáradtnak. Elindultunk. Megjegyezném, hogy a 69-es vége – a szlovén határ felé – pont olyan jó levezetésnek, mint bemelegítésnek. Bár többen tartottak már akkor szerintem hazafelé, mégis elfogadható volt a forgalom. Szlovéniában meg szinte alig.

Az országhatárt átlépve irányba vettük a hazát. Ha akartuk volna sem tudtuk volna nem észrevenni, hogy Magyarországon vagyunk, mert az elmúlt napok után méginkább érződött a különbség az utak minősége között. Nagyon szomorú. Pedig olyan szép tájaink vannak.

Nos, szűk 12 órás motorozás után – természetesen ebben voltak hosszabb-rövidebb pihenők is – este hétkor úgy kanyarodtunk be a bejárónkra, mintha csak a szomszédos város fagyizójába gurultunk volna el kicsit. Ez azt jelenti, hogy a járgány letette a vizsgát, nem is olyan rossz. Eredmény: a 4 napos utat, 3 nap alatt tettük meg, úgy, hogy mentünk, láttunk, gyönyörködtünk, jól éreztük magunkat.

Pünkosdi motoros túra a Grosglöcknerre

És, hogy miért írtam mindezt le?

Mert szeretek beszélni és mert boldog vagyok, hogy újra jogosan hordhatom a Csamos pólómat. És azért, mert – mint mindig – tanulsága is van az útnak.

  1. Légy bátor! Ha teheted, indulj neki a Világnak, nem bánod meg. (Mondtam már, de nem árt ismételni)
  2. Nem baj, ha minden induláskor izgulsz egy kicsit, majd elmúlik. Ne törődj azzal, hogy más hogyan motorozik, Te csak menj, ahogy Neked biztonságos és élvezni fogod! (Ezt is mondtam, de ld. fentebb.) Megjegyzem szerintem Ausztriában a közlekedési kultúra mindenkire ráragad.
  3. A zsebedben mindig legyen tartalék kuplungkar, vagy ne állj meg lejtőn, vagy ha mégis szükséges, akkor úgy állj meg, hogy motor egyesben, oldalsztender ki – így a motor leáll – és biztonsággal leparkolhatsz. Vagyis Istvánom szerint mindig így kell megállni, és akkor nem fogod elfelejteni.
  4. Mindig legyen nálad okostelefon! Mindig jól jön. Nem csak a szép tájat lehet fotózni, és általában van benne net, van fordító (ez nekem most nem jutott eszembe).+1. Érdemes tiszteletben tartani a szabályokat. Záróvonal, sebesség… ha tiszteled az ország szabályait, nem bántanak a rend őrei.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük