EseményekMotoros találkozó

Nem mosta el az eső a második Canni-bált

canni bal 2018 a 15A Road Cannibals Mbt. egy régi barátságokon alapuló kis „család” olyan srácok és párjaik, akik rég együtt múlattuk az időt. 2015-ben egy átmulatott vecsési éjszaka született meg az elhatározás, hogy legalább nevünk és közös jelünk legyen, ha már az országban, és határon túl is mozgunk – főleg együtt.

2016-os szezonban már „hivatalosan” is léteztünk dunavecsei székhellyel, ami barátainkhoz, az Iron Horses MC-hez tartozik. Ők segítettek bennünket első lépéseinket megtenni, és mint az újszülöttek általában, mi is seggre estünk néha.

Kiderült, hogy páran mégsem tartanak velünk, egyesek egyéb okok miatt letették a tagságot, azonban továbbra is a társaság mellett állnak, hiszen ez kezdetektől BARÁTI társaság, és kötődünk egymáshoz. A zárt bulijainkra is mindenki családostól érkezik. Hisz ők a legnagyobb „supportereink”.

2016 óta ugyanúgy látogatjuk a rendezvényeket, mint annak előtte, de mióta jelzésünk is van, természetesen többen megjegyeznek bennünket. Az állandó party-hangulatunk miatt nem nehéz. Nevünk is onnan ered: 10-12 éves közös bulik alkalmával vasárnaponként a poraiból éledező társaságra ragadt a szlogen: „Hát ez a hétvége is cannibálra sikeredett.”.

Az ország nagyrészén megfordulunk, országos lefedettségünk révén is. Lakhelyeink: Dunavecse, Apostag, Dunaegyháza, Szigetszentmiklós, Érd, Sárbogárd, Regöly, Dombóvár, Vácegres, Szany. Akiket megismerünk, rendszeresen meghívnak rendezvényeikre.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

canni bal 2018 a 1Ezeket a meghívásokat igyekeztünk viszonozni, már 2017. októberében egy meghívásos buli keretében, amit Sárbogárdon rendeztünk a művházban. Három zenekarral, két üst Cannibal-raguval, és nagy barátsággal fogadtuk vendégeinket.

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük