fbpx

Nem lesz buli Újszilváson

744Az elmúlt héten hallhatták először a bennfentesek, hogy idén elmarad a Devils MC újszilvási motoros találkozója. Mára bebizonyosodott, hogy a hír valóban igaz.

Az idei találkozóval kapcsolatban a nagy múltú, óbudai motoros klubtól a következő hivatalos információt kaptuk:

“Újszilvás 2009?

Kedves motoros barátaink!

Fontos bejelentést teszünk: idén nem szervezzük meg a Fesztivált!

A Devils MC 1992 óta rendezi meg hagyományosan minden év június utolsó hétvégéjén az Újszilvási Motorostalálkozót.

Ez a rendezvény az elmúlt tizenhat év alatt nagyságával, színvonalával, és a Devils MC majd 25 éves múltjával a magyar motorosrendezvények egyik jelentős eleme lett. Klubunk csakis magas színvonalú, precízen felépített rendezvényeket tudhat a magáénak, és ezen a jövőben sem szeretnénk változtatni.

A gazdasági helyzet bizonytalansága mellett azonban nem tartható a színvonal, így a fenti döntésre jutottunk. A helyszín és a környéke fejlesztés alatt van, és inkább a 2010-es évre összpontosítunk.

Szeretnénk megköszönni a folyamatos érdeklődéseteket a rendezvényeink irányába, és, hogy lelkesen látogatjátok azokat! Döntésünk a Motor Show-t és a Börzét nem érinti, azok továbbra is a rendelkezésetekre állnak.

Megértéseteket köszönjük:

Devils Motor Club”

 

A helyszín fejlesztéséről annyit sikerült megtudnunk, hogy a találkozó helyszínét övező, tízméteres fákból álló fasort az önkormányzat az utóbbi évek nagy viharaira hivatkozva kivágatta. A klub által a saját területükön néhány éve elültetett több száz facsemete pedig még nem ad elegendő árnyékot. Habár Újszilvás önkormányzata a kivágott fákat csemetékkel pótolta, és kárpótlásul újabb fákat ültett a találkozó területére is, a klub inkább a találkozó lemondása mellett döntött.

A gazdasági válság előszele egyébként már a tavalyi rendezvényeken is érezhető volt. A magyar piac nem tud eltartani hétvégenként 4-5 motoros találkozót. A motortulajdonosok száma nem nő olyan mértékben, amilyen mértékben ezek a rendezvények szaporodtak az utóbbi időben. A kérdés már csak az, hogy ha egy ilyen nagy találkozót lemondanak, követik-e majd a Devils MC példáját más motoros klubok.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x