EseményekMotoros találkozó

1200 nő a Joshua Tree Nemzeti Parkban

babesrideout 3Az elmúlt hétvégén zajlott harmadik alkalommal a kaliforniai Joshua Tree nemzeti parkban a világ legnagyobb női motoros találkozója, amire már előzetesen minden jegy elkelt.

Az első Babes Ride Out találkozón kb. 300 motoros csaj jött össze 2013-ban. Főképp a húszas éveikben járó, és többségében cafe racereken motorozó motoros nők. A közösségi oldalaknak, és elsősorban az Instagramnak köszönhetően a második alkalommal 2014-ben már 500-an akarták kivenni a részüket ebből a két éjszakás, hatalmas buliból.

Idén már a világ minden tájáról érkeztek motoros csajok. Ausztráliából és Európából is több kisebb csapat indult, hogy végül Kalifornibán motort bérelve jussanak el a három év alatt legendássá növekedett buliba, ahol idén 1000 nőt vártak, de összesen 1200 jegyet adtak el elővételben.

A motorozó nők száma hatalmasat nőtt az elmúlt években, és nem csak az Egyesült Államokban. A harmadik Babes Ride Out-on résztvevők nagy része három évnél kevesebb ideje motorozik, és a legtöbbjüknek ez volt az első nagyobb motoros túrája, ezért a szervezők ahol tudták, felhívták a közlekedők figyelmét, hogy egész hétvégén vezessenek óvatosabban, és figyeljenek oda a messzi földről érkező motoros csajokra.

A buli egyébként remekül lezajlott, de erről meséljenek inkább a képek. Napközben különböző túraútvonalakon járatták be a környéket azok, akiknek nem volt elég kilométer a fenekükben, este pedig koncertek, csillagászati bemutató és rockdiszkó szórakoztatta a csajokat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A buli semmi másról nem szólt, csak az ismerkedésről. Az Egyesült Államokban az Instagram sokkal népszerűbb közösségi csatorna, mint itt Európában, főleg Magyarországon. Azok a motoros nők, akik az év közben csak onlájn követik egymás kalandjait az internetnek köszönhetően, egy évben egyszer itt összetalálkozhatnak, sőt még együtt is motorozhatnak, és ez valószínűleg hatalmas élmény számukra.

 babesrideout plakat

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük