fbpx
EseményekMotoros találkozó

Robogófesztivál 2009.

robogofesztival 090523 86Látványos robogófelvonulással kezdődött az első magyarországi Robogófesztivál szombaton. Habár a városban nap mint nap rengeteget látni belőlük, így egy tömegben döbbenetes volt a a rendőrök által felvezettet, kb. 200 robogóból álló tömeg.

Nagyszerűen sikerült a Citadelláról induló robogófelvonulás szombat délelött. A főváros lakossága szembesülhetett vele, hogy ez a praktikus városi közlekedési eszköz immár mennyi rajongót tudhat magáénak. A felvonulók színes tömegében megtalálhatóak voltak a fiatalok és az idősebb korosztály, robogós lányok és fiúk, az 50 cm3-től a maxi robogókig. A felvonulás jó hangulatban baleset nélkül zajlott le, a robogósok vidám dudálgatással üdvözölték az út mellett integető nézelődőket.

 

Zakár Péter a Robogófesztivál egyik szervezője ma reggel elmondta, hogy a rendezvény sikeresnek mondható, bár a látogatók száma kissé alulmúlta a várakozásokat. A helyszín tökéletes volt, hiszen a nyáron használaton kívül lévő Műjégpálya a város szívében van, muindenki könnyen odatalál, és a túristáknak is mindig akadt látnivaló a hévége folyamán.

A statisztikai adatok szerint valóban sokkal nagyobb a robogóval közlekedők száma, mint ahány embert a rendezvény meg tudott mozgatni. Ennek lehet az oka az is, hogy a robogózás elsősorban a közlekedésről szól, és sokkal kevésbé a bandázásról. Nem véletlen, hogy a néhány létező magyar robogóklub vagy a huszonéves városi kisrobogósokat, vagy harminc körüli, superscooter használókat gyűjti össze. De talán legközelebb már azok is felbátorodnak, akik eddig még nem vettek részt ilyen közös rendezvényen.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az egész napos vezetéstechnikai programok mellett egyébként érdekes és vicces vetélkedők is várták a fesztivál látogatóit. A színpadon folyamatos műsor, robogós divatbemutató, és ismeretterjesztő beszélgetések zajlottak. Vasárnap a tombolán egy Talmácsi replika robogót sorsolt ki maga Talmácsi Gábor.

Még több kép a galériában!Az első alkalommal megszervezett fesztivál megmozgatta a város robogósait és a robogóklubokat, az érdeklődők pedig testközelből láthatták a legújabb modelleket. A kiállító motoros-robogós cégek, motoros iskolák és az importőrök is elismerték, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés, és remélik, hogy jövőre még nagyobb visszhangja lesz majd az összejövetelnek.

robogofesztival 090523 42robogofesztival 090523 49robogofesztival 090523 71robogofesztival 090523 90

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x