fbpx

15. Nemzetközi Női Motoros Nap 2021.május 1.

Motorozzunk együtt jövő pénteken!

7. Nemzetközi Női Motoros NapIsmét eltelt egy év, és már megint csak egy hétre vagyunk a Nemzetközi Női Motoros Naptól. Idén negyedik alkalommal vonulunk majd fel Budapesten “Szabályosan, Szabadon”.

Nagy már az izgalom, hiszen az elmúlt években mindig nagyon jó hangulatúra sikerült ez a nap. Igazán látványos, ahogy közel száz motoros nő vonul együtt keresztül a városon motoros rendőri biztosítással. Mára már mindenki megtanulta, hogy május első pénteki napja a Nemzetközi Női Motoros Nap, és ha hiszed, ha nem, idén ez már a hetedik alkalom – és negyedszerre szervezünk saját programokat erre a napra.

 

Emlékszel még? Első alkalommal a Hősök terén szórólapokat osztottunk az autósoknak, hogy figyeljenek oda jobban a motorosokra. Aztán második évben egy angyalt formáztunk mécsesekből, és ekkor volt a táncolós flashmob is. Tavaly rózsaszín léggömböket eregettünk a Hősök terén, ami szintén nagyon látványos volt, és ekkor a Star Wars klubbal is összefutottunk véletlenül, és együtt kiáltottuk, hogy “May the fourth be with you!” – ez annyira vicces, hogy még mindig nevetnem kell.

Hogy mi lesz idén? Egy része maradjon meglepetés…

Természetesen – ahogy az előző években is – most is együttműködünk a Pest-megyei Baleset-megelőzési Bizottsággal. Nekik köszönhetően 2013. május 3-án Szigetszentmiklóson, a tűzoltóság udvarán szervezünk Ingyenes Vezetéstechnikai Tréninget motoros csajoknak. A tréning reggel 9-15 óráig tart (lehet, hogy kicsit korábban befejeződik majd, hogy a péntek délutáni csúcsforgalomban biztonságosan átérjünk a délutáni felvonulás helyszínére.)

Délután 16 órától gyülekezünk a szokásos helyen, az Andretti Pizzériánál, a IV. kerület, Váci út 13. alatt. Itt lesz két óránk ismerkedni, barátkozni, fagyizni – minden résztvevő a ház vendége 4 gombóc fagyira.

Itt tervezzük átadni a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola képviselőinek a 2013-as Jótékonysági Motoros Naptár bevételét, és lesznek vakvezető kutyák, akikkel közelebbről is megismerkedhetünk.

A felvonulás 18 órakor indul, és a szokásos útvonalon (Váci út – Nyugati tér – Nagykörút – Oktogon – Andrássy út) érjük majd el a Hősök terét. Itt rövid pihenőt tartunk, készítünk pár közös fotót, és továbbismerkedünk a vakvezető kutyásokkal.

Együtt vonulunk majd vissza az Andrettihez, ahol az este hátralévő részében szabad foglalkozás… eszem-iszom, dínom-dánom a program azoknak, akik az egész naptól még nem fáradtak ki teljesen.

Örülnék, ha nemcsak Budapesten, hanem más városokban is összejönnének a motoros csajok egy rövidebb-hosszabb gurulásra, és erről hírt adhatnánk az oldalon. De ha nincsenek a közelben más motoros nők, legalább egyedül gurulj egy kört ezen a napon, hiszen a Nemzetközi Női Motoros Nap célja mindössze annyi, hogy bármilyen motorod vagy robogód van, bárhova is mész éppen, május első péntekén CSAK HAJTS!

És még egy fontos dolog: Ne felejts fényképezőgépet vinni magaddal! A 2013. május 3-án készült képeidet töltsd fel EBBE a galériába! A képek feltöltőinek ajándékot küldünk, amíg a készlet tart.

Ajánlom másoknak is
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x