fbpx

Motoros vezetéstechnikai tréningek összehasonlítása 2021

Motoros vezetéstechnikai tréningek összehasonlítása 2021Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hasznos a motoros vezetéstechnikai tréning. Hiszen minden olyan helyzetre felkészít, amivel közúton találkozhatunk és emellett a biztonságos és stabil motorkezelési technikákra is megtanítanak. Körbenéztem a piacon és megnéztem, hogy melyik tréningen mit ajánlanak.

Tavaly szeptemberig egy Kawasaki ER5-ös motorom volt. Mivel volt régebben egy kicsúszásos kisebb balesetem, a kanyar nem volt a barátom, a körforgalomnál meg kimondottan halálfélelmem volt. Ezért is szántam rá magam a tréningekre, hogy túltegyem magam a félelmeimen és a görcsösségemen.

Mivel az árak elég szépek, nem mindegy hogy hova is megyünk és milyen színvonalú oktatást kapunk. Sok embertől hallottam már, hogy erre nem szabad sajnálni a pénzt, persze ez igaz, de ismerek olyan motorost, akinek anyagilag nem fér bele ilyen tréning, bár szívesen menne.

Készítettem egy összehasonlító táblázatot, mielőtt kiválasztottam azt a hármat, amelyeken végül részt vettem. Ezeket a táblázatban sárgával jelöltem, véleményt most csak ezekről tudok mondani.

Motoros vezetéstechnikai tréningek összehasonlítása 2021

Nem tudom megítélni mennyire jogosak ezek az árak, van, ami mindenképp megéri, van ami nem. Ezt mindenki maga döntse el. Szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat.

Ride for Life (RILI)

Életem első tréningjét 2018-ban a RILI csapatánál kezdtem, mint teljesen kezdő, friss korlátlan A jogsis. Szakértő, kedves, segítőkész csapat. A motor működését/reagálását bizonyos szituációkban, alaposan elmagyarázták és a gyakoroltuk is.

Többfajta szlalomozás, holland kapu, nyolcas, kör, omega, stb. Belénk sulykolták a jó időben jó helyre tett nézőpontot, és ami nagyon fontos: Laza kar! Ezzel azért voltak problémáim, mert tiszta feszkós voltam és a félelmeim még mindig uraltak. De amikor sikerült jól megcsinálnom a gyakorlatokat, nagyon boldog voltam.

Motoros vezetéstechnikai tréningek összehasonlítása 2021Második napon a vészfékezés, vészkikerülés gyakorlása volt. Rengeteg plusz információt kaptam és – motor döntés nélküli – 2 nap után lazán suhantam haza. Amit tanultam, a hazafelé úton alkalmaztam, na persze a vészfékezés és vészkikerülés kivételével. A változás látható volt, bennem is és a motorozásomban is.

 

Nincs még vége, lapozz!

5 2 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x