EseményekMotoros találkozóMotoros túra

Indián nyár Faaker See-n

Indián nyár Faaker Seen 2021Mi is voltunk idén Faaker See-n, a szokásos, legnagyobb európai motoros fesztiválon! (Mert ugye tavaly nem volt, nem rendezték meg.) Több éve szinte mindig megyünk, legalább 4 napra…

Mi most nem csak arra a pár napra érkeztünk, hanem vasárnaptól-vasárnapig maradtunk, szállásunk a rendezvény egyik központi helyéhez igen közel eső Gruber Camping-ben. Sőt bebiztosítottuk az indián nyári programunkat azzal, hogy lakókocsit is vittünk. Így hát kicsit érdekes volt a menet (2 autó, egyik a lakót húzta, én meg a motorokat), azaz nem „lábon” mentünk ennyi időre.

Na de az élményekről.

Kifejezetten csodás, hogy az ember fia-lánya már ilyen korán a helyszínen van. Látja, hogy napról-napra miként lesznek egyre többen mind az utakon kétkeréken, mind a szállásokon, így a kempingben is, mind az éppen egyre nyitó rendezvényi helyszíneken.

Az első várakozásaink a növekvő motoros csapatok szempontjából teljes elégedettséggel töltöttek el, ugyanakkor a rendezvény kapcsán a mi szájunk széle is legörbült. Az idei évi rendezvény meg sem közelítette az eddig megszokottakat.

European Bike Week 2021 Faaker am See COVID kiadás

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Bár a helyszíneket megpróbálták szétterjeszteni – erről a brossurából is lehetett előzetesen vagy a neten tájékozódni – de a két legfontosabb helyen alig volt látnivaló, illetve esemény. A megszokott Arneitz kempinggel szemben, ahol eddig hatalmas „kaja”sátorban lehetett enni-inni és színpad és koncertek is voltak, most motorparkolóvá alakították a területet.

A mögötte fekvő rész 30-40%-án voltak árus sátrak. Néhány ismerős és nívós kereskedésen kívül a választék és az áru kevés gondolkodást adott a választásra. Az Arneitz House of Rock-ban viszont esténként (21:00-től) igen sűrű volt az élet. Mindig volt szuper koncert, de a bejutás a kerítéssel körbekerített részre kaotikus jeleneteket teremtett.

Indián nyár Faaker Seen 2021

A bejutáshoz igazolni kellett az oltást, emellett nyilatkozaton meg kellett adni az adataidat, igaz azt nem ellenőrizték, hogy valósat írsz-e be. Cserébe kaptál egy karszalagot, ami azonban nem segített a gyorsabb bejutásban a hét erősebb estéin. Csak annyit engedtek be, ahányan a koncert alatt kimentek.

Mindezt persze a mi egészségünk és megfelelő résztvevőszám érdekében, bár ha már bejutottál, akkor senki nem foglalkozott azzal, hogy egymás hegyén-hátán vagyunk… De a zenekarok a szokásos szuper szintet és hangulatot hozták – respekt. Sőt szinte minden kempingben volt koncert, ahova bárki bemehetett, hol ellenőrzéssel (oltás), hol anélkül…

 

Lapozz a folytatáshoz a következő oldalra!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük