KultúraMotoros zene

MA 3. Dáma Lárma – Közel 40 dögös rockzenész csaj a színpadon

dama larma durer kertImmár harmadik alkalommal rendezik meg a rockzenész csajok, a Dáma Lárma elnevezésű koncertet, amelyen kizárólag a hölgyeké lesz a főszerep – majdnem 40 zenész áll színpadra, színes repertoárral.

Március 22-én, a Dürer Kertben kerül megrendezésre a Dáma Lárma, már harmadszorra. Annak idején, a Vasmacska zenekar fejéből pattant ki az ötlet, miszerint össze kellene gyűjteni a magyar rockzenész hölgyeket.

Már két alkalommal sikerült is! A Vasmacska együttes sajnos feloszlott, de a két főszervezőt onnan ismerheted, mégpedig Weiszné Koós Ilona Mónika „Sicut”, illetve Kelemen Ágit.

Nehéz a feladat, mindig újabb és újabb dolgokat kell kitalálni, de a csajok igyekeznek mindent bevetni. Sicut az előkészületekről kérdeztük:

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

– Az idei tervek nem teljesen úgy alakultak, ahogyan kitaláltuk, de így is próbáltuk színesíteni. Idén többféle stílus lesz és táncos produkciók is gazdagítják a műsort, illetve sok új zenész tűnik fel.

Sorolj fel néhány nevet, persze a teljesség igénye nélkül, akiket a színpadon láthatunk!

– Ott lesz Tiszai Vivi és zenekara a HolyChicks, Máté Évi, Ethna, Karai Anna, Jung Andi, Szibilla Margó, Roboz Réka, és a műsort Kiss Orsi, Kisó vezeti.

Milyen zenei műfajokkal találkozhatunk?

– Lesz instrumentális zene, pop, rock, metál, filmzene, szóval tényleg színes lesz a műsor.

Most már elmondhatjuk, hogy hagyományt teremtettetek, hiszen ez lesz a harmadik rendezvény…

– Igen, mondhatjuk. Én már a negyedik Dáma Lármán agyalok, pedig még ezen sem vagyunk túl…

dama larma durer kert 2019

Nehéz leállni, ha az ember lánya benne van valaminek a szervezésben, hiszen elindul a lavina, akkor csak dőlnek az újabb és újabb ötletek.

Az idei lármázást már nagyon várják a csajok, ezerrel próbálnak, s mindenkit várnak a Dürer Kertben, aki egy igazi, hamisítatlan rock bulira vágyik.

Addig is, egy kis ízelítő…

Fotók: Facebook

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük