Korfu láncfűrészes motorosai
Emberke, amint meglátta hogy robogót bérelnénk nagyon örült nekünk, angolul meg csak annyira beszélt, hogy épp a lényeget egyeztessük. Kiderült Libertonak hívják, elkérte a jogsikat, lepapírozta a személyik alapján a kölcsönadásit, majd mondta, hogy a bukósisak nem fontos, itt a rendőrök azzal nem foglalkoznak. De ha kell, ott hátul választhatunk a 30 db közül, amelyik szimpatikus.
Választottam. Hát igen, a korfui motorosok 70-80%-a nem hord bukósisakot, a maradék 20 százalék meg vagy külföldi, vagy rendőrmotoros. A rendőr motorosok egyébként kettesével ülnek a vasakon, igen mókás, mert nem ilyen széles nagy felspoilerezett vasaik vannak, mint a mi rendőr motorosainknak, hanem fürgébb meztelenek. Sajnos lefotózni nem sikerült őket, mert mindig útközben suhantak el mellettünk.
Még kunyeráltunk két térképet, és mire elindultunk, teljesen besötétedett. A zsákot elnézve kaptunk két csamrózsaszín hevedert kölcsönbe, aztán a két ugyanolyan 125 cm3-es Aprilia Sportcity szerkezet egészen lelkesen szedegette a kerekeit Moraitika felé. A jószágok így sötétedésre közepesen lelakottnak tűntek, világosban megnézve külsőre közepesen lelakott, belsőre meg rommá hajtott, de azért kis lelkes jószágok voltak. Azért a pár száz méteres szintkülönbségeket egy-két kilométeren belül elég lelkesen teljesítették, és hát amilyen girbegurbák ott az utak, 200-400 cm3-nél nagyobb jószág gyakorlatilag felesleges ott.
A gumik rajta voltak ugyan a motoron, de a lehető legolcsóbb fajtából való. Ez később okozott meglepetést, mert amikor sötétben realizálod esőben, hogy fehér aszfalton (mészkőből tükörsimává kopva) kell még elbotorkálnod vagy 20 km-t a tengerparti szerpentinen a szállásod felé, akkor az úgy mókás mögötted a 15 kilós zsákkal…
A 3 órahosszán keresztül keresett robogós bázis megtalálása után már kezdtünk gyanakodni, hogy a táblázás kicsit más, mint nálunk. Na jó, teljesen más. A térképet elnézve és megszokva a magyar térképek piros jelölését (hogy az valami nagyobb fajta jobb minőségű út), kerestük a térkép alapján a nagyobbacska utat Moraitika felé, esetleg jelzőtáblákat, feliratokat.
Nem úgy van az! A pirosan jelzett út szaggatott vonallal az az átlagosan jó minőségű út nálunk, és náluk pedig az a főútvonal. A sima piros utak a kis hegyi szerpentinekkel, tengerparti szakadékokkal tarkított vékonykább betonszalagok, a sárgák, amit én zergebaszta ösvénynek hívok (nagy aszfaltlyukakkal, leszakadó hegyoldalakkal), a világosbarnával halványan jelölt utak pedig azok a földutak az olajfaültetvények között, ahol bármikor térdig érő agyagban lehet gyakorolni robogóval a krosszmotorozás rejtelmeit.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Nincs előzetes tábla a lekanyarodás felé, hanem egyszer csak kint van a tábla, hogy ITT kanyarodsz. A lekanyarodáskor kirakott táblák leginkább a következő falut jelölik, de a következő falu nincs mindig feltüntetve a térképen.
Előfordul az is, hogy egyik irányból ki van rakva a tábla, a másikból meg nem, de nagyon nem tudsz eltévedni, mert hát egy szigeten vagy és előbb-utóbb úgyis észreveszed hogy ott a tenger… Vagy a következő nem túl távoli falunál észreveszed és visszakanyarodsz, aztán meg úgyis megtalálod a tábládat.
Az utakból egyenesnek ritkán mondható a piros szaggatottal jelzett néhány főútvonal, a többi pedig leginkább a nálunk vezetéstechnikai oktatásokon kijelölt pályák girbegurba szintjén vannak, de minél alacsonyabb rendű az út, annál több a visszafordítós kanyar, tehát egy hét Korfun motorral olyan mintha két hétig járnál vezetéstechnikai tréningre.
