IX. Nemzetközi Moto Guzzi találkozó Szlovénia
Ez most is így volt. Valamivel dél után tényleg elkezdtek gyűlni a Guzzik. Először a szlovének érkeztek meg, és a délután hátralévő részében néhány olasz márkatárs is befutott. Azért a végelszámolásnál szerintem alig lehettünk többen száznál, bár tömeget mindig rosszul tippeltem. Igazi családias buli volt. A vendégek egymás motorját csodálták. Mikor megérkezett egy-egy újabb gép, mindenki köré gyűlt. Persze a veteránoknak volt a legnagyobb sikere.
Napközben a szlovének tesztelhették a legújabb Moto Guzzi modelleket, a Stelviot, a Norge-ot és a Grisot. Pont olyat, amivel Husiék érkeztek. Délután aztán leleplezték a V7 Classicot, és a felvonulásra – ami egy 20 kilométeres kör volt a környező falvakon keresztül – már az új modellel is velünk jöhetett egy ember. Kivételesen mi is mentünk felvonulni, mert a programban valami olyasmi szerepelt, hogy „látványtúra”, és az érdekelt. Igaz én csak hátul ültem, így készülhettek fényképek.
Később játékok is voltak. Az ilyen családias bulik előnye, hogy itt mindenki mindenre benevez. Párom Tono néven (hogy az olaszok is ki tudják mondani) meg is nyerte a lassúsági versenyt a Sakál nyergében, és elhozta a magyaroknak az egy liter whisky-t, ami később jó valutának bizonyult a többi nációval kötött alkohol csere-ügyletekben. Szerintünk a blokkdobó versenyt is ő nyerte, hiszen letarolta a szlovén nevező dobását jelző pálcát, de a szervezők megbundázták, és végül a másik liter whisky már a szlovén csapatot gyengítette.
A nap látványossága volt az a Stihl-fighter, aki egy láncfűrész és egy kalapács segítségével megépítette azt a famotort, amit végül a hostel bejáratánál helyeztek el mutatva, hogy itt szívesen látják a motorosokat. A szlovén srác hihetetlen virtuóz módon bánt a fűrésszel, és a halom gerendából meg a két gumiból őrült jó motort faragott, amin szerintem a végén mindenki lefényképeztette magát. Kell ennél jobb reklám? Már „Tono” is Stihl fűrészt akar, nem jó neki a Makita…
A szombat este laza iszogatással és beszélgetéssel telt. Nem voltak koncertek, egy DJ keverte a nem mindig szerencsés számokat. Kaland azért így is volt: Még délután érkezett az a szlovén srác, akit már akkor lefényképezünk, mert tetszett, hogy milyen jó összhangban van a fazonja a 850-es, piros Le Mans-al. Később sokáig nem láttuk. Aztán este a whisky az asztalunkhoz csábított sokféle embert. Hamarosan ő is felbukkant. Csak akkor tűnt fel, hogy már nem szomjas, mikor elkísértük a motorjához, hogy mutassa meg. Már akkor támogatni kellett.
Ő csak szlovénül beszélt – bár szerintem ebben az állapotában azt sem tökéletesen – mi meg ezért csak magyarul. Így megtudtuk, vagy inkább kitaláltuk, azért van a tankján a mosolygós arc, mert ő is olyan mosolygós. Az is kiderült, hogy nem működik a fordulatszámmérője. Miközben mi beszéltünk hozzá, ő vigyorgott Louis De Funes-re emlékeztető fejével. Aztán egyszer csak elvesztette az egyensúlyát. Én léptem egyet hátra, hogy nehogy rámessen (már bánom), így fejjel landolt az aszfalton.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A csavar az egészben, hogy mindez egy ház háta mögött, mások által nem látható helyen történt. Amikor előléptünk az árnyékból egy vérzőfejű emberrel, minden arcra kiült a döbbenet. Persze csak a magyaroknak tudtuk elmagyarázni, hogy nem mi vertük össze. Akik ismerték, meg sem lepődtek. Valószínűleg Louis De Funes arcú barátunk minden bulijának ez lesz a vége.
Az éjszaka hátralévő részét nagyrészt ő töltötte ki. Akibe belekapaszkodott véres kezeivel, az nem szabadulhatott tőle, hiszen saját lábán nem tudott megállni. Mikor mégis átpártolt az olaszok asztalához, fellélegeztünk. Közben a társaság majd’ minden tagja interjút adott Jimynek a tombolán nyert elemlámpába, és megnéztünk egy kajak-kenu világbajnokságot. Kevés híja volt, hogy a hajót a srácok nem tették vízre. Szokás szerint én voltam a fotóriporter, ezért megint nem szereplek egyetlen képen sem.
Másnap frissen, fitten ébredtünk. Gyors reggeli és pakolászás után a magyar csapat kétfelé vált. Husiék az új géppel, Gyula, és Ovizsaruék a BMW-vel az Isztria felé vették az irányt, hozzánk pedig Jimy csatlakozott hazafele. Nem kockáztattunk, az első adandó alkalommal rámentünk a pályára, így kora délután ismét megérkeztünk Gyékényesre. Az autópálya-díj egyébként a szlovén szakaszon úgy 2800 Ft volt motoronként.
Ránk még várt két nap pihenés, először Gyékényesen, majd Siófokon, Jimyre pedig még vagy 400 kilométer hazáig. Végül kedden este kipihenve, új kalandokkal feltöltődve értünk haza. Kedden éjjel fél tízkor bekapcsoltam a számítógépem, és 790 e-mailem érkezett. Kb. mostanra már válaszoltam majdnem mindegyikre.
