48 óra Magyarország Határai Mentén
Hetekkel előtte megkezdtük a készülődést, és bár több motoros túrán részt vettem már, azt az első pillanattól éreztem, hogy ez más lesz. Nemcsak azért, mert külön motorral indulok, hiszen olyan is volt, hanem mert „tétje van”. Pedig nincs! Illetve mégis…
Szóval mikor megjelent a túrakiírás, az első perctől fogva kihangsúlyozta a szervező (Sárvári Zsolt) hogy ez nem verseny! Teljesítmény túra. Ettől függetlenül, volt, aki annak tekintette, de hamar rá kellett döbbennie, hogy evvel a nézetével egyedül marad, sőt a motorosok 98%- a „közút nem versenypálya” elvet vallja. Mégis vannak emberek, akik nem tudják elfogadni, hogy „csak” öröm motorozás céljából összejöjjön közel 120 ember, és egy időben különféle helyeken mégis tudva egymásról – ezért együtt – motorozzanak.
Péntek reggel 8.30-kor indultunk Esztergomból, majd kisvártatva át is keltünk a Dunán, a Szobi révvel. A révre várva, összeismerkedtünk más indulókkal, akikkel később gyakran találkoztunk a kijelölt benzinkutaknál. Pontos itinert kaptunk, megjelölve a benzinkutakat, amiket érinteni kellett a túra során, találtunk kérdéseket benne, pl. mi a neve az első utcának a faluba beérve, hány kereszt van kápolna előtt, milyen színű a tűzoltószekér.
Az első 300 kilométer után azt gondoltam, a legmegfelelőbb címe a beszámolómnak az lesz: „hogyan utáljuk meg szerelmünket 48 óra alatt”. De annyira akartam, hogy sikerüljön! Egyik kilométer jött a másik után, mígnem beesteledett. Beálltunk a motorokkal egy tisztásra az útszéli kiserdőbe, a fiúk fát gyűjtöttek, tüzet raktak, konzervet melegítettünk, majd hamar elaludtunk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az első éjszaka a szabadban, kalandosra sikeredett, elszoktam én már az ilyenfajta élettől (neszektől, hangoktól), de még hajnal háromkor is sikerült mosolyt csalnom párom arcára. Mit mosolyt… aztán mikor reggel elmesélte a másik sátorban alvó barátunknak, miért is vetődtem tigrisbukfenccel be a résnyi nyíláson a sátorba, mindketten majd megszakadtak a röhögéstől – de hát ott kinn mozgott valami, és én megijedtem.
A második nap, sokkal jobban indult, mint gondoltam, szépen haladtunk, a kezemen kívül semmim nem fájt, de az egyre jobban. De nagyon akartam! És egyre fogytak a kilométerek, túl voltunk az 1000-en. Elkezdtem aggódni, hogyan fogjuk tudni megcsinálni, ha két nap alatt mentünk annyit, amennyit holnap egy nap alatt kell majd. De a fiúk megnyugtattak, azok már sokkal jobb minőségű utak lesznek, jobban fogunk tudni haladni.
A második vadkempinges este már sokkal jobban telt. Akkor még nem sejtettük, hogy míg mi a sátrunkban pihenünk, addigra hazaért, az első csapat, akik péntek reggel elindultak. Igaz 3 órát aludt az egyik srác a mező szélén, míg a másik kuplung bowdent cserélt a motorján, és a leghosszabb benzinkúton töltött idejük 9 perc volt! Az összes motoron töltött idejük 40 óra volt, és 2190 km-t tettek meg ez alatt.
Megegyeztünk, hogy hajnalban kell kelnünk, ha vissza akarunk érni vasárnap este 8-ig Esztergomba. Így is lett, 5.30-kor ébresztett a telefon. Fáradtak voltunk, és egymáson töltöttük ki. Izgultam, hogy elvérzünk a finisben, pedig annyira szeretném megcsinálni. Sokkal gyorsabban ment az idő, és sokkal kevésbé fogytak a kilométerek, vagy legalábbis én úgy éreztem.
