fbpx
EseményekMotoros találkozó

IX. Lightos motorostalálkozó, Pilisjászfalu

Kettőkor elindult a felvonulás. Több száz motor dübörgött végig Piliscsabán, Pilisvörösváron, a 10-es úton, majd Solymáron és Pilisszentivánon keresztül vissza a Sólyomfészekbe. Az út mentén integető tömeg várt minket. Megkapó volt a látvány, ahogy vonultunk a szebbnél-szebb masinákkal. A legkisebbtől a legnagyobbig, volt minden: speed, chopper, quad, és a Babettától a Harleyig mindenféle márka.

 

Mikor visszaértünk, ahogy mondani szokás „következett ami még nem volt”. Láttam már néhány streetfighter bemutatót, mindegyik ámulattal töltött el. Amit ezen a délutánon Mókus mutatott nekünk, az a fizika összes törvényét meghazudtolta. Betekintést engedett a motorozás egy másik dimenziójába. A lehetetlen, hihetetlen, képtelenség szavak felváltva cikáztak fejemben. Mire felfogtam az egyik mozdulatsort, jött a másik.

Totti (Magyarország 2008-as dragbike bajnoka 400 LE, 170 kg) konferálásával csak növekedett az élvezet szintje. Mikor Mókus bebizonyította, hogy nemcsak 110 lóerő felett tudja ezeket a csínytevéseket elkövetni, hanem 11 lóerő alatt is akár egy Simson Starral, vagy Pannóniával, hirtelen értelmet nyert a trógerfighter kifejezés. Ahogy néztem Mókust amint felmászik a Pannónia nyergéből egy három méter magas létrára, és úgy „motorozik” csak egyetlen lehetséges magyarázatot találtam a jelenségre: nem erről a bolygóról származik. Nincs olyan dolog, amit egy motorkerékpár ne csinálna meg, ennek az embernek.

A bemutatók után ügyességi versenyek voltak Totti vezénylésével, majd a Pocket bike verseny döntője, és a hagyományos, elmaradhatatlan fordított kormányzású sör oldalkocsis Babetta ügyességi verseny. A koncertek előtt a bátrabb lányoknak vizes póló-, és mell szépségversenyt rendeztek. Ezek felvezetéseként, a hangulat fokozására, erotikus sikoly versenyt rendeztek a férfi közönség nem kis örömére. A sikolyokat egy Chopper hátsó ülésébe szerelt speciális szerelmi játék stimulálta, melynek erősségét a gázkar mozgatásával lehetett szabályozni.

Az eredményhirdetés, és a sok nyeremény kiosztása után Deák Bill Gyulától megszokott fergeteges koncert emelte az est színvonalát. Ahogy néztem Billt a színpadon, fiatal énem jutott az eszembe. Felrémlettek a hajnalokig tartó bulizások, és már majdnem úgy éreztem magam, mint tizenöt évvel ezelőtt, mikor is belém hasított a felismerés, hogy ez a pasi sem öregszik. Ugyanúgy néz ki, mit mikor gyerek voltam. A buli hangulata nem hagyott alább, viszont engem egyre erősebben hívott az otthoni ágyam. Csak én öregszem?

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Vasárnap délre szinte az összes sátor eltűnt, az árusok összepakoltak. Egyre kevésbé hasonlított motoros találkozó helyszínére a másfél hektárnyi füves terület. A környező településekről jöttek családok a még kiállított veterán motorokat, amerikai autó-monstrumokat, a Gigamachine épített motorcsodáit, és Totti gyorsulási motorját megcsodálni. A gyerekek kipróbálhatták a Pocket bike-okat, amire az előző két nap alatt nem volt lehetőségük, mert a meglett családapákat nem lehetett leimádkozni a mini motorokról. Az ingyenes családi napot két buli zenekar zárta.

Egy évre való élménnyel gazdagodtam ez alatt a három nap alatt. Jövőre jubileumi év lesz, hát kíváncsi vagyok, mennyire lesz lightos…

2009 08 01 09 55 49 DSC029082009 08 01 10 36 14 DSC029322009 08 01 22 30 18 IMG 4807pilisi lightos 2009 28pilisi lightos 2009 56pilisi lightos 2009 69

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x