Hírek

Nyerj egy csajos pályázást!

ladies trophy 2 4Mi a programod augusztus 23-án vasárnap öt óra után? Akár ötórai tea is lehetne, amit a Hungaroringen fogyaszthatsz el két pályára menetel között, mert közkívánatra ismét lesz csak csajos pályázás! Ezúttal egy szerencsés hölgy ingyen veheti igénybe ezt a lehetőséget.

Augusztus 23-án vasárnap a „Vasárnap Esti Motorozás” keretében lehetőség van arra, hogy 3×20 percben, azaz összesen egy órában csak csajoké legyen a pálya. A 3×20 perc ára 10 500 Ft. Csak akkor vehetjük birtokba a Hungaroring aszfaltcsíkját, ha ehhez kellő létszámban, legalább 30-an felsorakozunk a boxkijáratnál.

Mint már oly sokszor leírtuk ez a legjobb alkalom arra, hogy pályán kipróbáld magad, vagy folytasd a korábban megkezdett pályázásodat. Hidd el a pályán megtett akár néhány kör is nagyban hozzájárul a közúti motorozásod fejlesztéséhez, a biztonságosabb kanyarvételekhez. Várunk mindenkit, aki rendszeresen pályamotorozik, vagy próbálta már és ismét megtenné, vagy még soha sem próbálta, de úgy érzi, hogy nem hagyhatja ki, vagy még sok lehetőség van. A lényeg, most biztonságos körülmények között, nem félve a tömegtől, a harcos férfiaktól, vigyázva egymásra lehet ízlelgetni az íveket.

Feltételek: motor (bármilyen típus, de legalább 125 cm3, robogó nem lehet), protektoros ruha, kesztyű, zárt sisak, csizma, gerincvédő is ajánlott. A tavalyi augusztus 20-i alkalom olyan jól sikerült, hogy több mint 40 hölgy vette birtokába a pályát. Idén se valljunk szégyent, mutassuk meg ismételten, hogy rászolgáltunk a Szervező BR Organisation Kft. bizalmára.

Azok között, akik augusztus 18-ig jelentkeznek a pályázásra az info@csajokamotoron.hu címen „Csajos Pályázás” tárggyal, egy pályázási lehetőséget sorsolunk ki. Vagyis a szerencsés nyertes a szervező BR Organisation Kft. vendége a pályázáson, így megspórolhatja a regisztrációs díjat.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ne hagyd ki, mert idén már nem lesz másik szervezett csajos pályázás a Hungaroringen”

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük