fbpx
HírekKultúraMotoros zene

A Kormorán Öröksége

kormoran orokseg toth reniTavaly nyáron az a szóbeszéd kapott szárnyra, hogy a Kormorán együttes énekesei helyett más énekesek lesznek.

A további találgatások helyett a régi zenészekből álló új formáció, az Örökség nyílt leveléből idézünk részleteket, hogy megválaszoljuk a kérdéseket.

Van egy mondás: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.” Ez a népi bölcsesség hosszú-hosszú évek alatt alakult ki, s talán érdemes rajta a történtek függvényében elgondolkodni.

Tény az, hogy az elmúlt két évben megjelenő Kormorán albumokon, már egyre kevesebbet zenéltünk, énekeltünk, és egyre több volt a vendég muzsikus. Persze, ez önmagában nem probléma, hiszen minden zenész és énekes, a Zenészek és Énekesek nagy családjához tartozik. Mi is örülünk annak, ha segítséget kapnak feltörekvő tehetséges fiatalok azáltal, hogy egy neves zenekar albumán énekelhetnek, vagy együtt énekelhetünk zenei palettánk nagyjaival. A 2010-ben megjelenő Magyar kettős című albumon már egyáltalán nem is szerepeltünk (kivéve Reni egy dalban, a szövegíró külön kérésre).

S ki az a mi? Nos, Géczi Erika, Tóth Reni, Mr. Basary, Szabó Miklós és Nagy László.

Jött a Karácsony, s nem volt Kormorán karácsonyi koncert oly sok év után. Beköszöntött az Új Év. 2011. február van, és még mindig nem tudunk semmit. Lesznek-e koncertjeink, lesznek-e próbák, egyáltalán mi van velünk? Fogunk-e idén együtt muzsikálni, fogunk-e egyáltalán muzsikálni?

Vártunk. De vajon mire? Sokáig vártunk, immár fél évet, hogy megtudjunk valamit. Hogy fogunk-e mi kilencen, akik eddig Kormorán zenekar voltunk, együtt zenélni? Lesznek-e így kilencen együtt koncertjeink? Megannyi megválaszolatlan kérdés, és a választ a mai napig nem kaptuk meg!

A Kormorán új zenészekkel, új énekesekkel szárnyal tovább – olvashatjuk a Demokratában. Az újságok hasábjairól tudtuk meg azt, amit fél éve mástól várunk… Az „új-Kormorán” szárnyalásával párhuzamosan mi is tesszük tovább dolgunkat, amit eddig is. Bárhogy is van, mi nem szálltunk el a Kormoránból, de mégis arra kényszerítettek az események, hogy ha zenélni akarunk, akkor kezünkbe kell vennünk saját sorsunk irányítását, és új formációt kell létrehoznunk új névvel.

Járjuk az utunkat és énekeljük tovább dalainkat, visszük tovább az örökséget, ami a tarsolyunkban összegyűlt, megőrizve a Kormorán elmúlt években felvállalt eszmeiségét és hangzásvilágát, ötvözve saját gondolatvilágunkkal és zenei ötleteinkkel.

CsamShop motoros pólók 2023 május

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x