fbpx

Idén az első Ingyenes Vezetéstechnikai Tréning Motorosoknak

A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében hatodik éve vehetnek ingyenes leckéket a tanulni vágyó motorosok, rendőr oktatóktól a Hungaroringen.

A Baleset-megelőzési Bizottság célja, hogy a tanfolyamokon a motorosok gyakorlati tudással gazdagodjanak, felkészítve őket akár a vészhelyzetekre is.  

Szombaton – idén első alkalommal – újabb 40 motoros végzte el az ingyenes vezetéstechnikai képzést, amelynek köszönhetően reményeink szerint nagyobb lesz magabiztosságuk, technikai tudásuk és idén felkészültebben kezdhetik a motoros szezont az utakon.

 

Az érdeklődők a helyszínen egy motoros szimulátort is kipróbálhattak.

A képzés keretén belül  együttműködési megállapodást írt alá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Motorsport Szövetség és a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

Még több kép a galériában!2011-ben Pest megyében közel kétszáz olyan közlekedési baleset történt, melyben motoros volt érintett. A balesetek közel 6 %-a követelet halálos áldozatot. Az idei év eddigi számai egyelőre nem túl kedvezeőek, hiszen az első negyedévében már csaknem egyharmaddal több motorosokat érintő személyi sérüléses baleset történt, mint az előző év hasonló időszakában.

A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság célja, hogy a hasonló kezdeményezésekkel csökkentsék az ilyen esetek, valamint a személyi sérüléssel járó balesetek számát.

Ebben az évben előre láthatóan még három Ingyenes Vezetéstechnikai Tréninget szervez a PMBB motorosok számára. A következő, amelyekre csak hölyeket várnak, a Nemzetközi Női Motoros Nap alkalmából Vácon kerül megrendezésre. A nagy érdeklődésre való tekintettel a további tanfolyamok időpontjai szinte teljesen beteltek, de amennyiben a bizottság támogatók közreműködésével újabb időpontot tud beiktatni a programba, arról a honlapon és a bizottság Facebook oldalán is értesítést fognak adni.

Ajánlom másoknak is
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x