fbpx

Honnan jutott neked eszedbe, hogy motorozni akarsz?

csajok a motoron kekedi eniko 2Persze minden más fontosabb volt idő és pénz szempontjából, minthogy nekem jogsim, vagy motorom legyen. Röpke 5 év elteltével férjhez mentem, a következő 6 évben pedig 3 fiú gyermeknek adtam életet, házat vettünk, kocsit cseréltünk.

Közben párom motorja is háttérbe szorult. Elfogyott a lelkesedés a sportmotor iránt. Kipróbálta és rájött, hogy ez neki nem kényelmes. Szép volt, jó volt, de elég is volt. Finoman borítékoltuk a dolgot.

Az élet azonban fantasztikusan kegyes velünk. Néha kicsit félek tőle, hogy meg lesz még ennek a böjtje, de addig is igyekszünk mindent meghálálni.

Párom nagyon jól kezeli a kasszát, azonban azt az elvet vallja, hogy a könnyen jött pénzből kell valami olyat venni, amit nem a spóroltból terveztünk. Meg amúgy is, ha mindig csak a kötelezőre költünk, mikor élünk….

A vadi új Vulcán

Történt ugyanis, hogy egy családi ügy rendezése végett párom kapott egy kis anyagi támogatást. Igazából még csak amikor szó volt róla, hogy jön, már akkor iszonyú lelkes lett, hogy akkor ha nem gond, ő úgy gondolta… meg hát a költségvetésünk is így tökre engedi… meg most van a Kawasakinál ez a Vulcan S… és hát izé meg hozé… Szumma az lett a vége, hogy 2018 novemberében, Budapest-Miskolc vonalon tette meg a hazafelé távot a vadi új Vulcánjával.

Szegényre nem volt jó idő, de az a boldogság az arcán mindent megért…. És persze piszok irigy lettem. Újra téma lett a jogosítvány nekem. Most már anyagi hátránya nem volt, azonban az idő már annál inkább szorítós lett. Három gyerek, ovi-suli, anya-apa meló összeegyeztetése éppen elég logisztikát igényel, nem is tudtam, hogy akarok-e még mellé bármit is… Naná, hogy akarok, csak nem szeretek másoknak plusz melót az én hülyeségem miatt.

Addig forgattuk a dolgot, számoltuk a jogsikat, motorokat, hogy végül 2019-ben, pont a szülinapomon kezdhettem meg a KRESZ-t. Akkor még az A-kategóriára iratkoztam be. “Fog az menni! Nincs nagy különbség a motorok között, kereke van és gurul! Nem te viszed, hanem a motor hajtja. Az egyensúly megtartja!” és hasonló okosságok miatt én is úgy gondoltam, hogy hát végül is, miért ne.

Tartozik ide egy előzmény is, az ominózus MTX-szel. Apukámnak közben lett egy 400-as meg nem mondom melyik krosszmotorja, és a kis sárgát pihenőre tette. Azonban, ahogy felmerült, hogy bele vágok, készséggel ajánlotta fel. Véleménye szerint jobb is, ha kimegyünk a mezőre, mert az puhább mint a beton, és a motor sem ütődik meg annyira. Meg egyébként is “ezzel eshetsz, csak magadat ne törd össze”.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x