EseményekHírekMotorkiállítás

Hétvégén nyit az Automobil és Tuning Show a Hungexpón

Automobil és Tuning Show 2021Zseniális magyarok és mentőötleteik

Ismerni és megőrizni a múltat, élni a jelent, álmodni a jövőt, a mottó legalább annyira igaz a világra és az országra, mint hazánk nagy múltú járműiparára, mely fontos találmányok és termékek szülőhelye.

Az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István szerint fontos a hitvallás és a magyar járműipar történetének megismerése, ápolása, melynek tematikája már évek óta kiemelt a Hungexpón.

Az utolsó nyári hétvégén, augusztus 27-28-29-én rendezik meg a kőbányai vásárvárosban az AMTS Automobil és Tuning Show-t, amelyen ismét ott lesznek a magyar járműipar nagyjainak alkotásai.Gazdag

kollekció és új tematika is várja a látogatókat, erről így nyilatkozik az ANK elnöke: „Változott a trend, volt időszak amikor a fiatalokat kevésbé érdekelte az autómobilitást, de láthatóan ismét érdeklődésük fókuszába került, mert kívül-belül egyre izgalmasabbak a gépkocsik, amik már jóval többek közlekedési eszköznél.

Automobil és Tuning Show 2021Ismét vágyaik között szerepel, a fiatalok is egyre többen szeretnének autót birtokolni, és nem csak közlekedési eszköznek, hanem útitársnak, hobbinak, szenvedélynek, sportolási lehetőségnek.

Dúl az autómánia, ami érezhetően növelte az érdeklődést az AMTS iránt, miközben az újjáépített vásárváros önmagában is vonzó látványosság.”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az expó 1500 négyzetméterén sorakoznak a magyar járműgyártás, autó-, és motortörténet legendás darabja. Lesznek olyan egyedi darabok, melyeket magyar formatervezők álmodtak meg.

A tematika az óvodásoktól indul: magyar fejlesztésű interaktív KRESZ park segíti megtanulni a gyerekeknek a biztonságos közlekedést.

Ott lesz a Komárom megyei Kocs községből származó és világhírűvé vált kocsi kocsi, melynek története is mesés. Egy másik lovas jármű is jelzi, hogy mennyi mindenben úttörők voltunk: a keszthelyi Helikon múzeum nemrég felújított sterilizáló lovaskocsija az első olyan jármű volt, amely a hadszíntéren segítette a sebesültek gyógyítását.

Automobil és Tuning Show 2021Fontos mérföldkő a Kresz Géza által 1896-ban létrehozott Magyar Önkéntes Mentőegylet és az is, hogy Magyarországon működött először rohammentő-szolgálat. Az Országos Mentőszolgálatnak köszönhetően szerepel a kiállításon a BM Heros korszerű mentőautója.

Nem csak a jármű, hanem az út is fontos: a Magyar Közút kiskőrösi múzeumából érkezik a látványos úthenger, és jelen lesz a kiállításon a legkorszerűbb technikát képviselő elektromos Audi eTron GT.

Jó lenne, ha az egész magyarság megismerné a hazai járműipar múltját, jelenét, jövőjét, amiért érdemes kilátogatni augusztus 27-28-29-én az AMTS és a Hungexpo G pavilonjába, ahol legendás raliautók és GT kocsik, meg egyedi gyártású gépek várják a nézőket a versenyek világából, köztük magyar tervezésű és gyártású darabok.

Automobil és Tuning Show 2021A rengeteg program és látnivaló mellett, idén ráadásul ismét egy autó a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, ami egyenesen az AMTS tuning garázsából gurul ki! A nyereményjátékban bárki részt vehet, aki felnőtt, VIP, vagy családi jegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a helyszínen. A főnyeremény, egy különleges Mini Cooper Coupé a show harmadik napján kerül kisorsolásra.

Ne késlekedj és kerüld el a sorban állást, vásárold meg a belépőid most, online elővételben!

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük