CsajokKiemeltMotoros divat

Lölő új sisakja: Nexx SX.60 Jazzy Jet bukósisak

Nexx SX.60 Jazzy Jet bukósisakEgy gyerek akkor működik jól, ha folyamatosan nő. Persze ez folyamatos fejtörést és pénztárca-nyitogatást is jelent a szülőknek. Na így jártam idén megint, mikor a férjem motoros túrára indult a 8 éves fiunkkal. Már megint új sisak kellett.

Egy héttel az egy hetes motoros túra előtt kiderült, hogy a tavaly vásárolt bukósisak nyomja a fejét. Abban nem semmiképp sem engedtem volna el egy hétre. Emlékszem milyen volt, amikor Horvátországba indultam egy hasonló adottságú bukósisakban, és a megállóknál mindig faragtam a szivacsából a körömollóval, mert úgy nyomta a fejem menet közben, hogy azt hittem, beleőrülök.

A lecke tehát fel volt adva: van egy hetem, hogy szerezzek egy megfelelő sisakot.

Jó, hát a COVID kényelemhez szoktatott, így eszembe sem jutott, hogy személyesen járjam végig a motoros boltokat. Pláne gyerekkel. A végén még mindent (minden mást) megvetet velem. A taktikám az volt, hogy végignéztem az általam ismert motoros webáruházakat, majd ahol találtam szimpatikus modellt, azt felhívtam, és végül csak oda mentünk el személyesen a gyerekkel próbálni, ahol készleten volt az ígéretes darab.

Nexx SX.60 Jazzy Jet bukósisakÍgy jutottunk el a Rider 13 motorosboltba.

Mint utóbb kiderült, a megfelelő méret kiválasztásához az sem elég, hogy otthon lemértem a gyerek fejének körméretét és ez alapján kerestem bukósisakot. Mondjuk nem is értem mit gondoltam… M-e méretet hordott eddig is, és a mérés alapján is ekkora kellett volna, de közben mégsem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Hogyan válaszd ki a megfelelő méretű motoros bukósisakot?

Miután a Rider 13-ban több modellt is felpróbált – köztük a kinézett és eltetetett darabot is – kiderült, hogy valami nem stimmel. A fejformája nem olyan, mint egy átlagos M-es bukósisak viselő motorosnak. Úgy tűnik, felülnézetből ovális a koponyája, és ez okozza, hogy az M-es sisak gödröt nyom a homlokába.

Miután erre rájöttem, elkezdtük az L-es méretű sisakokat nézni. Itt már bajban voltunk, mert a kínálat is szűkösebb volt -nem erre a méretre készültem – és mégiscsak gyerekről van szó, tehát nagyon sokat számít a bukósisak súlya is.

Nexx SX.60 Jazzy Jet bukósisak

Végül hosszas huza-vona és a gyerek nyüstölése után sikerült kiválasztanunk egy jóképű sisakot a NEXX SX.60 Jazzy képében. A neve is nagyon rock. Illetve jazz.

Amellett, hogy a gyerek elmondása szerint ez a sisak nem nyomta végre a homlokát, az is mellette szólt, hogy fekete (bár a leírás alapján metál-kék), és hogy hátul a matricára azt írták, hogy 1050 g +-50. Ezt a lányom sisakjának súlyához viszonyítva elég könnyűnek találtam, bár a technikai leírásban 1200 g-ot írnak.

 

Lapozz a folytatáshoz!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük