CsajokMotorokMotoros csajokMotorozás

Gál Lili motorversenyző az ország legtehetségesebb sportolói között

gal lili motorversenyzo mol tehetsegprogramMit szeretsz a legjobban a motorozásban?

– Azt, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nagyon fárasztó, de tudom, hogy megéri a sok siker, élmény érdekében.

A balesetekkel, borulásokkal hogy állsz?

– Csak egy komolyabb eszméletvesztéses balesetem volt, de egyáltalán nem féltem utána sem. A kisebb bukások pedig mára már megszokottak.

Nemrégiben nyerted el a MOL Tehetségtámogató Program pályázatát, amely olyan sportolókat támogat, akik már bizonyítottak hazai- és külföldi versenyeken…

– Apukám 3 éven keresztül, mindig megírta a MOL Alapítvány tehetségtámogató pályázatát. Gondolom, a tavalyi sikereimnek és a fejlődésemnek volt köszönhető az idei siker. Nagyon örülünk, hogy egy olyan közösségnek lehetünk részesei, amelynek tagjai már most világ- és Európa bajnoki címekkel rendelkeznek! A pályázat természetesen nyújt anyagi támogatást is, amivel például most a cseh versenyeimet szponzorálják, hogy erősebb mezőnyben fejlődhessek, de kapunk különböző tréningeket is.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

gal lili motorversenyzo6Legutóbb egy „Social media marketing” és Sportolói márkaépítés menedzsment tréningen vettünk részt mindannyian. Nagyon büszke vagyok, hogy az ország legjobb 90 tehetséges sportolója közé választottak. Remélem, ezzel nagyobb kapuk nyílnak a média és a szponzorok felé, hogy megismerjenek.

Mik a jövőbeni terveid mind a motorozást, mind az iskolai tanulmányokat illetően?

– Szeretnék az EB-re eljutni és ott jó eredményeket elérni, eközben pedig jól teljesíteni a középiskolában.

gal lili motorversenyzo6Mit üzennél azoknak, akik hasonló korúak, mint te, és szeretnének versenyezni?

– Azt hogy gondolják át, hogy miért szeretnék csinálni és mit szeretnének a jövőben elérni vele. Azért motorozzanak, mert szeretik és ne azért, mert esetleg ez most a menő a baráti körben vagy mert valaki ezt szeretné.

gal lili motorversenyzo6

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük