fbpx

Én és a motorozás: ezt akartam, amióta az eszemet tudom

Kawasaki Er-6nHol is kezdjem? Hol is kezdődött? Nem emlékszem. Illetve mégis emlékszem…

A legelső emlékeim egyike. Amióta az eszemet tudom oda voltam a motorokért, autókért, motorversenyekért, autóversenyekért. Talán az anyaméhben kezdődött, a génjeimbe van kódolva.

Nagyapám motoros volt. Motorral dolgozott, naponta sok száz km-t ment esőben, hóban, fagyban, 40 fokban. Motorral volt Erdélyben telefonvezetékeket építeni a térdig érő hóban. A nagybátyáim motoroztak. A bátyám motorozott. Én pedig tátott szájjal bámultam az összeset.

A bátyám 5 évvel volt nálam idősebb. Szépen végig járta a szamárlétrát ahogy illik: Babetta, Simson, Jawa, MZ, ETZ. Ez utóbbira már én is feljutottam mögé. Pár kör a városban. Kisebb bevásárlásokat is elintéztünk. Ölemben a málhazsák a kajával, amibe erősen kapaszkodtam. Fejemben egy napellenzős, amolyan simléderes nyitott sisak.

Fő utca, haverok figyelő tekintete, csúsztatott kuplung, gáz húzogatás. A motor ugrál, én tartom magam, ahogy csak bírom, hisz egy laza fejmozdulat részemről és nyakszirten vágtam volna a sofőrömet. A bemutató végén megállunk a Mese cuki előtt és közli, hogy „Látjátok? Így kell ezt! A húgom. Ő nem vág tarkón! Most ült először fenn!” Vörösre váltottam, de ha lehet még jobban kihúztam magam.

Rendszerváltozás, vagy mi következet. Egy zarándokúttal eljutottam Máriacellbe, ahol nem mellékesen volt szerencsém végig orgonálni a nagymisét a kegytemplomban. Erre kevéssé emlékszem, de arra kristálytisztán, hogy a téren állt egy gyönyörű piros Yamaha sport motor. Hát, lemerevedtem és úgy kellett berángatni mellőle, hogy dolgom is lenne egy kicsi.

Aztán sok-sok éven, évtizeden keresztül csak ez maradt. Nézni a motorokat, oda kapni a fejem a hangjukra és sóvárogni. Főiskola, férjhezmenetel, gyerek, főiskola, gyerek, válás… Motorozás? Ugyan már!! Esély se volt rá.

Aztán 2019-ben úgy alakult az év eleje, hogy összejött egy kis pénzmag és épp nem is tanultam semmit. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy na akkor most eljött az én időm.

Bátyámtól kértem, hogy segítsen keresni oktatót. Sajna nem sok jóval kecsegtetett. A sógornőm akinél tanult felejtős, mert oda inkább senkit nem küldene. A másik nem jó. A harmadik fullon, oda akkor, ha már tudsz. Öcsém Veszprémben csinálta – messze van. Hát talán van egy…

Megkerestem, ráírtam. Őszintén bevallottam, hogy soha semmilyen motoron nem ültem életemben egyedül és a biciklim is eladtam 2005-ben. Válasz: semmi gond meg tud tanítani bárkit!

 

Nincs még vége, lapozz!

5 1 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x