Dobsa Bettina: A következő emlék, hogy fekszek a földön
Két hónap elteltével, mind a 60 véralvadásgátló szuri felvételével – mert én már ebben számoltam a napokat – megtehettem az első bizonytalan lépésemet, persze mankóval, aminek én nagyon, de a jobb kezem kevésbé örült. Majd még egy hónap elteltével betettem a lábam a suliba, ahol ekkor már 3 hónapja nem jártam. A sok hiányzásomnak persze következménye is akadt, de sikerült télen bepótolnom mindent.
Ahogy elérkezett a tavasz a kedvem ismét megjött a motorozáshoz. Mivel nem engedtem, hogy eladjuk az én kis hősömet, mondván, hogy nekem nem más motorja kell, hanem a sajátom, hatalmas munkába kezdtünk, és ahogy régen legóból várat építettem, most az icipici darabkákból kellett a motort felépíteni.
Az újjáépítés nem volt könnyű, de az összes munkát megérte. Áprilisban már az utakat jártam minden félelem nélkül, bár a motor elég ütött-kopottan nézett ki. Nyár elején megmakacsoltam magam és elhatároztam, hogy a munkának nincs vége, hiszen kapnia kell egy új fényezést.
Három hét kemény vízpapírozás után végre megkaphatta az alapozót, és a száradást megvárva a színt is ráfújhattuk. Két nap múlva a lilás szépség összeállt, meglepődötten néztek utánam, hogy egy totálkáros motorból, hogy lehet ilyet csinálni. Persze lehet kicsit elfogult vagyok, de szerintem tényleg jó munkát végeztünk!
Az én történetemből nem lett túl nagy tragédia, hiszen sikerült felépülni a motornak és nekem is. Megtanultam, hogy a rosszban a jót is meg lehet találni, rájöttem, hogy kik azok a személyek, akikre a nehéz időkben is lehet számítani. A baleset óta – és remélhetőleg a jövőben is fogok – már rengeteget motoroztam és felejthetetlen élményekkel gazdagodtam a kis motoros bandánknak köszönhetően!
Hát ez elég tanulságosra sikeredett!
Gratula! Szép teljesítmény!