EseményekMotorverseny

Halálos baleset a Hungaroringen, és Wicca is kórházba került

kis viki alpok adriaA hétvégi Alpok-Adria bajnokság a Hungaroringen nem végződött túl sikeresen Kis Viki számára. Ő azonban egy agyrázkódással megúszta, nem úgy, mint az a szlovén versenyző, akin már nem tudtak segíteni a mentősök.

Vasárnap posztolta Wicca a Facebook oldalán a rossz hírt, miszerint nem tudta befejezni a szombati versenyt, sőt a motorja sérülései miatt vasárnap sem tudott rajthoz állni.

“a tegnapi verseny képekben… nem úgy sikerült ahogy terveztem. pöti baki. a rajt jó volt, 11. helyről 7.-nek kanyarodtam, aztán a 2. kör felénél átléptem a kormányt, dobtam egy highside-ot. 24 órára bent tartanak a kórházban, de jelentem megmaradok, szikla vagyok!

agyrázkódtam, de ennél ütődöttebb már úgy sem lehetek, és a csípőm zúzódott. Lassulási versenyt most lehet nyernék a Trabanttal.

Nagyon szépen köszönöm a sok üzenetet, jókívánságot!! Könnyekig hatottatok!! A motor elég csúnyán néz ki, hiába mondtam hogy én ma megyek a második versenyen, nem volna mivel. De nem maradok itt sokaig, mar csomagolok is! Aki a mai versenyre jött volna, elnézést kívánok, nem engednek rajthoz állni a körülmények

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még egyszer köszönöm a jókívánságokat!! Javulok!”

Ugyanaznap az MTI közleményt adott ki, miszerint versenybalesetben életét vesztette Berto Camlek a gyorsasági motoros Alpok-Adria bajnokság hétvégi, hungaroringi viadalán.

A Hungaroring Sport Zrt. vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Superbike kategória futamának első körében ütközéses baleset történt, amelyben a 77-es rajtszámú szlovén versenyző súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendezvényt biztosító mentőegységek és a technikai gyors-beavatkozó szolgálat tagjai másodperceken belül a helyszínre érkeztek, és azonnal megkezdték a versenyző újraélesztését, melybe a perceken belül kiérkező mentőhelikopter személyzete is bekapcsolódott. A szakemberek majdnem egy órán keresztül küzdöttek a versenyző életéért, de olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy minden beavatkozás eredménytelen maradt.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük