Macika: Már csak azt várom, hogy minél hamarabb meglegyen a korlátlan jogsim
A várból elindultunk haza Dobogó kő felé. Én voltam az utolsó előtti, aztán egyszer csak nem ment a motorom tovább csak gurult, hiába húztam a gázt. A többiek elölről visszajöttek, megnézni mi történt. Az első lánckerekem teljesen sima lett…
Hát igen, gondolkodtunk mit is tehetnénk… felhívtam aput, hogy baj van értem kéne jönni, de mindez este 6 órakor volt. Kérdezte apu hol vagyunk. Mondtam neki egy rét mellett lerobbantam Dobogókőnél. Ö erre mondta, hogy jó rendben elindul, majd hív útközben.
7 körül el is tudott indulni, mert nagyobb autót kellett szerezni, amibe befér a motorom. Addig a többiek elmentek boltba, vettek szalonnát, és hagymát meg kenyeret, mert még vártuk apumat addig elkezdtünk nyársalni, mert éhesek voltak a fiúk.
Apu fél kilencre ért a helyszínre. Betették az autóba a motort, és elindultunk hazafelé. A többiek mentek előre, mert ők gyorsabban haladtak, mint mi a kocsival. Olyan éjfélre haza is értünk. Másnap apu rendelt lánckerék szettet a motoromhoz, és 3 hét múlva meg is jött. Addig nem tudtam menni vele.
2006. május közepén eladtuk a motoromat, mert jó áron el tudtuk adni, és nagyobbat szerettem volna. Nehéz volt tőle megválni, nagyon a szívemhez nőtt már. Aztán kerestem ismét nagyobb speed motorokat, de sajnos sikertelenül.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Így hát egész évben csak utasként élvezhettem a motorozást, ami persze több mint a semmi, de viszont nagyon rossz érzés volt, hogy nem csinálhattam azt, amit szeretek. A motoros találkozókat így sem hagytam ki, mert ahol tudtunk ott voltunk a barátommal.
2006. októberben talált a barátom neten egy Aprilia Rs 125-ös motort. Nekem nagyon megtetszett, így hát elmentünk megnézni. Megbeszéltem a szüleimmel mi a helyzet. Minden rendben volt vele, az ára is jó volt.
Megvettük. De mivel 125-ös volt, így nem nagyon mentem vele, mert nem volt jogsim. Ki is voltam készülve, mert elkezdtem már júniusban a jogsit, ami 25kw-ig jó, de nem lett meg időben. Aztán volt egy túránk a barátommal Esztergomig és vissza. Ennyi volt a 2006-os évben a mocizásom.
Idén meglett a jogsim hála az égnek! Júniustól egészen áprilisig szenvedtem vele. Ami azért volt, mert novembertől már nem mehettem. Mikor levizsgáztam és elintéztem a papírokat azonnal magamhoz vettem a vasat és indultam utamra.
Már fél órája mentem vele, és egyszer csak szisszent egyet és a kijelző is elment a motor leállt, én reflexből behúztam a kuplungot, és fékeztem közben félreálltam. Gondolkoztam, na ennek mi baja lehet??
Hívtam aput, mondta, hogy toljam be a közeli kútra, és munkából hazajövet elmegy érte. Így is történt. Aztán elvittük 2 nap múlva szervizbe, és 2 hét múlva már elkezdhettem én is a motoros szezont. Már csak azt várom, hogy betöltsem a 21 éves kort, és minél hamarabb meglegyen a korlátlan jogsim, és lehessen egy 600-as gyönyörűségem.
Vigyázzatok magatokra, hisz belőletek csak egy van! Jó motorozást mindenkinek!!! Hajrá csajszik!