Ciprusi túra robogóval
A főétkezések előtt (akár hal, tengeri herkentyűk, akár grillezett húsok) általában mezét szolgálnak fel kenyérrel vagy pitával. Az előétel salátát tartalmaz, humuszt, tzatzikit, olajbogyót, halikrát, tahinit, savanyúságot, de találkoztam petrezselymes burgonyával, sajttállal is. Óvatosan fogyasztottam, mégis jóllakva már csak turkáltam a főételben, és előzékenyen átengedtem a vezetés lehetőségét társamnak, miközben hátul csendben, kényelmesen emésztettem.
Másnap
A rossz utakkal szegélyezett – Karpas-félszigetre tartottunk, igazi paradicsom egy kezdő motorosnak. 40 km/h fölé csak akkor tudtam húzni a gázt, ha nem zavart, hogy a májam az epémmel csókolózik, a gyomrom pedig a torkomat simogatja a rázkódástól.
Annyira nem romantikus, mint amilyennek hangzik, így kényelmesebb tempóra váltva legalább az út menti kígyócsaládot is megbámulhattam. Forgalom nincs, lakott terület még kevesebb, a szabadság és a függetlenség mámorítóbban hatott rám, mint bármi más eddigi életemben.
Azt már tudom, hogy a robogót hogy kezeljem, megy is, ha elindulok, a megállás sem gond, a kanyar még rettegéssel tölt el. A kétkerekűn mögöttem egy jól megtermett utas foglal helyet, aki a kommunikációs, biztonsági, pánikkezelő pilóta szerepkörében tetszeleg. Kifejezetten nyugtató hatású (idegállapotától függően ironikusan értendő) természetes alapanyagokból készült gyógyszernek minősül.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A nem létező török ország északi csúcsában – amely a legkevesebb karcsapásra van Törökországtól – az Apostolos Andreas kolostor fekszik, oda igyekszünk. Verőfényes nap, na, jó, kánikula, a tenger sós illatával vegyült szellő lobogtatja hajam; nem csalás, nem ámítás, lakóterületen belül ugyanis nem kötelező a sisak használata.
Kihasználva a forgalom és a hatóság, valamint összességében a homo sapiensek teljes hiányát, továbbá a rendkívül rossz utak adta előnyöket, ott sem vettem fel egy ideig, ahol kellett volna.
Később, igen. Néha nem. Hússzal robogtunk végig az enyhén, de folyamatosan emelkedő, elhagyatott útszerű úton. Néha már-már harminccal cammogtunk a kanyargós, dimbes-dombos utakon. Körülöttünk hegyek örökzöld fenyőkkel, és kiégett termőföldek. Bő 500 méternyire már a tenger kéklett, alattunk pedig a motor nyögött és sírt, és teljesen euforikus állapotba kerültünk, ha egy csigát sikerült megelőznünk.
Egy török kávényi pihenés, és egy kolostor bejárás után (mire odaértünk a templomot bezárták), örömteli dudálások, tülkölések, kocsiból majdnem kiesve visszapillantások és tapsviharok özönében (a konzervatív szemléletű területen nők nem igazán motoroznak) visszagurultunk kiindulási helyünkre Famagustába.
Következő túránk
AFamagusta határában elterülő ókori Salamisba vezetett, amelyet eredeti szépségében csodáltuk meg; a város vége közvetlenül érinti a tengert, a hosszú, homokos strandon kipihentük a gyalogtúra fáradalmait.
Szeretem a történelmet, a múltat, így fantasztikus élményt rejtegetett Salamis feltárt romjai között a római Paleastra, a gyakorlótér, a mozaiktöredékes termálfürdők, a hihetetlen akusztikájú amfiteátrum (nem én lettem volna, ha az előadótér közepére kiállva, el nem szavalok egy verset igazi ripacs módjára), az akvadukt maradványai, az Agios Epifanios és a Kambanopetra-bazilika.
