Bőrig ázós motoros zarándoklatunk Mariazellbe
Az órára pillantva megállapítottuk, hogy ugyancsak el kell indulnunk haza, mert már este 6 óra volt, és még hosszú az út Kőszegig, sőt, a sátor felállítására is kell még gondolni. Visszafelé arra kellett figyelni, hogy el ne tévesszük az utat Gloggnitz után, nehogy megint felkeveredjünk arra a szerpentinre, amire én akkor kicsit neheztelve gondoltam vissza.
Itt a hegyekben, ezeken az utakon hiába mondjuk, hogy sietni kell, mert fél kilométer összefüggő egyenes nem sok, de itt annyit nem találni. Végig figyelni kell a kanyarok miatt, ami persze élvezetes, meg hát ezért jöttünk, na de sietni?
A sietés azt jelentette, hogy a visszautat igyekeztünk minél kevesebb megállóval teljesíteni. Volt persze azért egy-két megálló, a legeslegszebb a Gloggnitz után Schlagl felé vezető szerpentin után volt, innen visszanézni a városra fantasztikus. Szívesen laknék az ott álló házban, aminek jókora terasza utalt arra, hogy a helyiek is szeretik ezt a kilátást.
A nálunk lévő nyomtatott térkép nagyon jó szolgálatot tett, a táblák is jól jelezték előre a helységek neveit, így végül, már sötétedni kezdett ugyan, de még időben, fél kilenckor gördültünk be a kőszegi kemping kapuján, miután azt is megállapítottuk sebtében, hogy a magyar utak burkolatának még van hova fejlődni. A főúri ebéd maradékát ettük meg vacsorára.
Reggel hűvös volt ugyan, de szépen sütött a nap, jókedvűen jelezte előre az előttünk álló szép hosszú gurulós napot. Ráérős, talán egy kicsit túlságosan is ráérős készülődésünk közepette kedélyes beszélgetésbe elegyedtünk a mellettünk álló sátor lakóival, akiktől megtudtuk, milyen remek reggeli-lehetőségek vannak a főtéren.
Egy óra múlva állig beöltözve, útra készen gurultunk a reggeliző felé, ahol valóban királyi étkek vártak minket. Nagyon szeretem a friss, házi tejet, mindig örülök, ha az otthonon kívül valahol tudok inni. Akkora bögrében kaptuk a tejeskávét, hogy egy kézzel alig bírtam megemelni. A finom, habos ital boldogan elnyújtózkodott, és elfoglalta helyét a gyomrunkban a ropogós melegszendvicsek tetején, így mi is elégedetten indultunk tova a napsütésben. Bár már fél tizenegy volt, nem volt még kellemetlen meleg, és annyira nem kellett sietnünk, szépnek ígérkezett ez a nap. Hihetetlen, hogy mi ma ott leszünk a mariazelli kegytemplomban!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Lékán tankolás, az Agip-kúton rutinból nyúltam a megszokott kék színnel jelzett üzemanyag pisztolya után. Nyuszkót koppanásig tankoltam, és átadtam a pisztolyt Zolinak, majd figyelmesen unatkozni kezdtem, ahogy ő is megtankolta a Sáskát. Egyszer csak felnéztem a táblára. Úristen, ez nem 95-ös, hanem 91-es benzin! Pisztoly vissza, rohantam be fizetni, és megkérdezni, mit lehetne csinálni. A válasz megnyugtatott: semmi probléma nem lesz, nincs jelentősége. Mindegy, azért a Sáskát már 95-össel tankoltuk tele. Megjegyzem, utólag valóban semmi bajt nem tapasztaltunk az üzemanyaggal kapcsolatban.
A tegnapról már ismert útvonalon gurultunk Gloggnitzig, Sankt Corona-nál nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne álljunk pár újabb fotó erejéig. Figyeltünk, hogy ezúttal ne vétsük el a helyes irányt.
Otterthal után szintén gyönyörködhettünk egyet a Schlagl alatt található vár melletti pazar kilátásban. A hegyek sapkája néhol felhőkbe burkolózott, de amúgy nagyon kellemes volt az idő, és ezért a látványért bizony megérte ennyit dolgozni egész évben! Hiába, ez itt az Alpok!
