CsajokTetkó a csajokon

Ha jajgatsz a fájdalomtól, befejezetlen marad a tetoválás!

polinez tetovalasSzerencsére, nem egy vendég tapasztalata a fenti kijelentés, napjaink valamelyik tetoválójánál járva. Ezt, a polinéz tetoválók tették annak idején, hiszen ha valaki félbeszakította a műveletet azzal, hogy megzavarja, a félkész mintát egy életen át viselhette, szégyenként.

Ilyen és ehhaz hasonló érdekességekről olvashatsz a Határtalan Régészet című folyóirat tematikus lapszámában, amelynek középpontjában az ősi tetoválások állnak.

A folyóirat a Móra Ferenc Múzeum gondozásában jelenik meg, s természetesen ha már ősi minták, szó lesz Ötzi-ről, akiről nemrégiben írtunk, s akinek testére varrt mintái gyógyító funkciót tölthettek be, illetve védelmező szerepük volt – mondta Keresztes Noémi Ninetta régész, a múzeum munkatársa, a 24.hu-nak adott interjújában.

Az említett polinéz népcsoport tetoválás-szokásai, elképesztőek voltak, hiszen például annyi mintát varrtak a bőrükre, ahány embert megöltek egy csatában – volt, akinek már nem fért a bőrére több, ezért a meglévő mintákra tetováltak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Vagy ott vannak a japán köztörvényes bűnözők, akiknek a bűneiket jelző szimbólumokat varrtak valamelyik jól látható testrészükre. A maoriknál pedig, az arctetoválásokat olykor olyan mélyre ütötték, hogy átszakadt az arcüreg is.

Az ősi tetoválások tehát, nem voltak veszélytelenek. Ha mondjuk egy dicső harcos túlélte a háborút, nem biztos, hogy a tetoválást is… Okozhatott végzetes bajt a sebek elfertőződése, a vérveszteség, vagy a már említett, átszakadt arcüreg is.

Szerencsére, manapság biztonságban érezhetjük magunkat, ha tetoválószékbe ülünk, már ha nem egy kontárhoz fordulunk, mert sok gondot okozhat ott is a fertőzés. Tehát, csak óvatosan!

Forrás: 24.hu, Határtalan Régészet
Fotó: hvg.hu

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük