HírekMotorokMotorozás

Game Over – A Hayabusa csillaga leáldozott

megszunik a hayabusa 01A leggyorsabb, a legerősebb, a legnagyobb. Aki motoros, annak nem kell bemutatni a Hayabusa-t. Egy fogalom, egy ikon már két évtizede, mely lassan már csak történelem.

A 2019-es évtől a Suzuki beszünteti az immár 20 éve a piacon jelenlévő Hayabusa gyártását. Ezzel a döntéssel a nagyragadozó halálát hozta meg a gyártó, bár nem jókedvéből tette. Mivel az Euro4-es normáknak nem tudott megfelelni a Vadászsólyom, jobbnak látták a mérnökök lemondani róla, mint egy új motort tervezni hozzá.

A 90’es évek végén a végsebesség hajszolása dívott a gyártók körében, és így született meg anno a Hayabusa modell is, mely a 300 km/h-s végsebességet is túllépve a leggyorsabb széria motorként lett ismert.

Annak érdekében, hogy ne maradjanak le, a többi gyártó is belecsapott a fejlesztésekbe, és konkurens modellekkel rukkolt elő ebben a versengésben. Többek között a Honda kijött a Blackbird XX-szel és a Kawasaki a ZZR-el.

Annyira nekilendültek, hogy hamar lasszót kellett dobni a paripák nyakába, és a gyártók között született egy megállapodás, mely szerint 300 km/h-s végsebességnél többre képes motorokat nem gyártanak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A gépekbe leszabályzó elektronikák kerültek, melyek 300-nál meghúzták a határt. Persze, a tulajok visszaállították az „eredeti” állapotot, sőt, még tuningokat is dobtak kedvencükre, hogy még jobban szárnyalhasson.

A Hayabusa a túrasport kategória szerelmeseinek is a célpontja volt. Sokan dobozokkal felszerelkezve járták az utakat, országokat annak ellenére, hogy nem épp túramotornak találták ki. A tudat, hogy bármikor, bármely sebességről 300 fölé lehet reptetni a Busát, sokaknak minden kényelmetlenséget megért.

Azért annyira kényelmetlennek nem lehetett mondani. Kategóriájának legkényelmesebbje volt. Átesett a 20 év alatt néhány ráncfelvarráson, de a lényegi részek megmaradtak. A jellegzetes fej- és farokidom, az utasülés takaró púpja és az egész forma szinte változatlan maradt, egyfajta névjegyként viselve magán annak jegyeit.

2018. december 31. után már nem lehet forgalmazni olyan motorkerékpárt, mely nem felel meg az Euro4-es követelményeknek. A megmaradt raktárkészletet az észak-amerikai kereskedésekbe szállítják, mivel ott még nem lépett életbe a szigorított környezetvédelmi norma.

Az, hogy a Hayabusa névvel még találkozunk a Suzuki modellpalettáján, még nincs kizárva. Az viszont egészen biztos, hogy valamilyen turbós, kis lökettérfogatú motorral fogják megszégyeníteni a patinás nevet. Ha valaki Hayabusáról álmodott, karácsonyra lepje meg magát egyel, mert különben később csak a használt motor piacon szerezheti be a vágyott, valódi Busát.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük