CsajokMotoros csajok

Nagyobb motor kéne, de a kicsi is hozzám nőtt, mit csináljak?

Szabó Brigi Suzuki GS 500 E2015-2020 között volt nálam életem első nagy motorja, egy 2006-os Suzuki GS 500 E. Igazi szerelem motor volt. Nem egész tízezer kilométert tettünk csak meg együtt, de nekem a mindent jelentette.

A Csajok a motoron zárt Facebook csoportjában az volt a téma, kinek mennyire volt nehéz megválni szeretett motorjától, amikor nagyobbra váltott. Többen írták, hogy megkönnyezték a búcsút, mások még őrizgetik, hátha a gyerekek mihamarabb belenőnek. Olyan is van, aki kerek-perec kijelentette, hogy ő egy motort sem fog eladni.

Vajon csak a nők olyan szentimentálisak, hogy úgy gondolnak az első vagy akár a sokadik motorjukra, mintha a gyerekük lenne, és nehezen engedik el? Brigi részletesen elmesélte a saját történetét.

Aztán 2019-ben letettem az „A korlátlant” és megéreztem a különbséget az 500 ccm-es GS és a 600 ccm-es Hornet között. Sokat rágták itthon a fülem, a Bátyám és a Vőlegényem is, valamint a motoros barátaink is, hogy hát lehetne erősebb motorom is, mint a GS.

Elkezdtem motorokat nézegetni és eldöntöttem, hogy egy 600-as kolbászzsír metál Hornetem lesz. Találtam is Hahun, talán 3 db volt fenn. Felmerült a kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a GS-sel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Saját motor teszt: Suzuki GS500

Marketplacen láttam egy hirdetést, hogy egy srác keres GS-t a barátnőjének. Írtam is Neki, hogy nincs meghirdetve még az enyém, de ha esetleg érdekli, akkor szívesen írok róla.

El is kezdtünk beszélgetni, tetszett is Nekik, de én 700 000 alatt nem akartam eladni, Ők meg 600-nál többet nem tudtak adni érte, így végül csak beszélgettünk, de nem ütöttük nyélbe az üzletet.

Nincs még vége, lapozz!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük