Bőrig ázós motoros zarándoklatunk Mariazellbe
Mivel a határ közelében az út mentén korgó gyomorral nem találtunk alkalmas éttermet, egy ajánlás nyomán Bozsokra vetődtünk, ahol a szőlőhegyen egy remek helyen támaszthattuk le a vasakat. Ott aztán olyan ebédet tálaltak fel nekünk, aminek, bár éhesek voltunk, csak a felét bírtuk megenni, és ennek oka nem az ízben keresendő – abban ugyanis (mint semmi másban amúgy) kivetnivalót találni nem lehetett. A maradékot becsomagolták nekünk.
A határt átlépve Rechnitz után rögtön jöttek a kanyarok. A túrák során normál esetben én megyek elöl, Zoli hátulról vigyáz rám – neki jóval nagyobb a rutinja, és így én határozom meg a tempót, nem kell túlvállalnom magam. Nos, itt intettem neki, hogy menjen előre, hadd élvezze a kanyarvadászatot. Én pedig szép óvatosan utána ballagok.
Nekem a biztonság a fontos, inkább annyit vállalok, amennyinél esélyes, hogy még meg is tudom tartani a motort. Zoli átadta magát a szerpentin élvezetének, ami éles kanyarokból állt, és komoly szintkülönbséget is kellett leküzdeni. Én pedig nyugis tempóban utána.
Hát ahogy egyedül maradtam, azt hittem, megint valami baj van Nyuszkóval (a motorommal), mert sokszor úgy éreztem, hiába húzom a gázt, valahogy elhagyja az ereje, legalábbis hegynek felfelé különösen szembetűnő volt ez a jelenség. Korábban kellett többször szinkronozni, állítani, és a szokásos hibája miatt havonta le kellett venni a karbit. Mondtam is Zolinak egy rövid megálláskor, de aztán mentünk tovább, mondván, majd meglátjuk, hogy tényleg baj van-e. Ekkorra viszont már megegyeztünk abban, hogy egy picit hosszabb lesz mégis ez a mai kör is, mert van még időnk.
Léka csodás vára alatt tankoltunk egyet, és örömmel konstatáltuk, hogy az üzemanyag nem drágább, mint nálunk. Sőt, utóbb kiderült, a minőségre sincs panasz! Utána elindultunk Gloggnitz irányába, és csodás tájakon keresztül, szép hegyi utakon gyűjtöttük a kilométereket.
Kirchschlag an der Buckligen Welt, Aspang Markt után megcsodáltuk a Schneeberget Sankt Corona-nál, majd visszafordító kanyarok sora után értünk el Kirchberg városkába. Itt egyszerűen csak tovább kellett volna mennünk, de egy csöpp tévedés okán egy olyan szerpentinre keveredtünk fel, ami az eddig látottak ismeretében is hihetetlen volt. Én két helyen meg is ijedtem, mert annyira szűk volt az ív, én pedig nem merem lapra dönteni a vasat.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Végül semmi baj nem történt, és a mögöttem haladó autós is türelmesen, magyar sofőrökre nézve példamutatóan végigvárta, amíg én csúsztatott kuplunggal végrehajtom a manővert. Fellélegezve értünk fel Ramsattel hegyére, majd onnan gurultunk tovább Gloggnitzba.
Innentől a Puchberg jelzést követtük, és egyszer sem kellett megállnunk térképnézegetés céljából, mert minden egyértelmű volt. Csodaszép erdei utakon, egy patak mentén gurultunk, még egy váron is átvezetett az út, legszívesebben kilométerenként megálltam volna fényképezni. Puchberg klimatikus gyógyhely, egy szép kis városka, de a legszebb a fölötte magasodó Schneeeberg, amit nekem egyszer régen felhők takarásában volt alkalmam látni, merthogy akkor, 18 éve ömlött az eső. Most a délutáni nap fényében még szebb volt. Jó volt ide visszatérni, megmutatni Zolinak is ezt a csodás látványt.
Fel is mentünk, ameddig lehetett, egy Schneebergörfl nevű falucskában gyönyörködtünk a házakban, a hely csodálatos fekvésében, és egy rokonszenves idős házaspár megszólítása után azt is megtudtuk, hogy amit Zoli a hegy tetején távolból hónak hitt, azok valójában kopár sziklák. Hó októbertől szokott lenni a csúcsokon, és kemény tél esetén márciusig marad meg. A legmagasabb csúcs 2070 m magas.
