2014 tavasz: Egy kis vezetéstechnika, egy kis Montenegró
Már 1 éve megvolt a kis GS500, +11.000 km-rel, de éreztem, hogy valami nem okés, nem megy úgy a motorozás, ahogy én szeretném. Kapva egy kétnapos páros akción, beregisztráltunk a Tommot vezetéstechnikai tréningjére áprilisban. Az eddigi legjobb döntésem volt!
Péntek este már le lehetett menni Kakucsra, ismerkedős estére. Mikor 18-kor bezárt a ring, szóltak, hogy felmehetünk, akinek kedve van. Naná! Hogy a viharba ne! Hát én itt k*rva jó leszek! Ahha… Persze.
MINDENKI körönként rám vert kettőt. Szörnyen éreztem magam. Úristen miképp lehetek ennyire béna. Pár kör után le is vonszoltam magam, mert ciki volt. Nagyon. Elkeseredetten estem neki másnap az oktatásnak.
Borsody Ákos keze alá kerültem. Az egyszerű körnél már rosszul éreztem magam. Nem tudtam szépen csinálni. A belső kör meg maga volt a tragédia! Szívem szerint leléptem volna és otthagyom az egészet, a motort meg eladom.
Aztán jött Ákos, hogy ha a szép szó nem használ, csücsüljek fel mögé. Én összefostam magam az 1,2-es Bandit utasülésén, Ákos meg mondta a magáét: „Oda nézzél! … Hova nézel? … Oda mész ahová nézel!”. Mikor visszaültem a saját motoromra, láss csodát, MENT! Leért még a lábam is!
Újult erővel vágtam neki a kanyarodási technikák elsajátításának. Végre újra volt egy kis önbizalmam, hogy talán nincs minden veszve! Este ismét pályázhattunk. És mi történt? Na mi? Nem köröztek le többet. Levente (Férjem) nem bírt megelőzni! Hihetetlen élmény volt, hogy mennyit tudtam fejlődni egy röpke nap alatt!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Az este Gekkó már mondogatta is, hogy hihetetlen, hogy előző este még alig dőlt a motorom, most meg lassan a földet éri a lábtartó. Iszonyatosan boldog voltam, és ez a tréning alapozta meg igazán a mostani motoros tudásomat és azt is, miképp szeretnék majd egyszer végre oktatni is, ha odajutok.
Május végére befizettünk a Motoavanturához egy montenegrói útra. Oda nem mertünk ketten menni, ezért választottuk a szervezett utat. Nem bántuk meg!
Az első este bemutatkozás volt. Itt is rengetegen érkeztek BMW GS-ekkel, így megbeszéltük, hogy a motor típusa mellé mondjuk a sisakunk színét is, hogy könnyebb legyen megjegyezzük a másikat. A társaság nagyot nézett, mikor közöltem, hogy fehér a bukósisakom és GS-sel jöttem. A szemfülesebbek hamar elkezdtek röhögni.
Árpi remek túravezető és emellett remek ember is. Mindig türelmes volt, segített mindenkinek, na meg azért elvitt bulizni is Budvában. Remek helyeket látogattunk meg és a Kotori-öbölnél tanultam meg igazán miképp kell hajtűkanyart bevenni, mert addig az is eléggé mumus volt számomra, de az egyik FJR-es készséggel segített és mutatta hogyan csináljam. Ezúton is köszönöm szépen!
Sajnos itt tapasztaltam meg az első pofonom az élettől. Az egyik saját tempós helyen elmértem magam. Mai napig nem tudom mit miért hogyan, egyszerűen arra emlékszem, hogy látom a szalagkorlátot, aztán Ákos hangját a fejemben csengeni: „Oda mész, ahová nézel!”
Az elbambulásom majdnem az életembe került, de ez a mondat megmentett. MÁR VOLT ÉRTELME A VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGNEK!
Ezután az incidens után megfogadtam: ha még egyszer átlépem a felezővonalat a saját hibámból fakadóan, eladom a motort. Jelentem: eltelt azóta kb 30 ezer km, nem történt ilyen.
Ja és a Durmitorban részem volt hófalak között vezetni. Gyönyörű élmény volt!
(Majd folytatás következik… 🙂 )
