EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

Tavaszból a még tavaszabba – motoros hosszú hétvége Andalúziában

andaluz motoros tura 7Néhány éve még kimondottan furcsán néztem azokra, akik a saját motorjukat itthon hagyva melegebb vidékre repültek, hogy télen is motorozhassanak – bérmotorokkal. Két gyerek anyukájaként viszont hálát adok a Monks of the Road motoros klubnak, hogy ezt nekem is lehetővé tették.

2015-ben néhány Spanyolországban élő magyar motoros összeállt és vettek egy fincát vagyis egy vidéki birtokot, amit kineveztek klubháznak. Ahogy lenni szokott, a környékbeli motoros haverokat látták itt vendégül, és persze időnként Magyarországról is érkeztek vendégeik, a régi ismeretségre való tekintettel pedig főleg motorosok.

Az évek alatt rájöttek, hogy ami miatt ők Andalúziát választották új hazájuknak, arra komoly igény mutatkozik rövidebb távra is, így elkezdték kiadni a fincát. Mivel külföldi motoros ismerősökből sem szenvednek hiányt, hamar kialakult az a visszatérő vendégkör, akik rendszeresen visszajárnak.

Az egyetlen probléma az volt, hogy Spanyolország baromi messze van mindenhonnan. Ide nem lehet leugrani egy hétvégére motorral, hogy kanyarogj egyet, mert mire leérsz, már indulhatsz is vissza. Ezért is tartott három hétig a mi 2011-es spanyolországi túránk is, ráadásul Magyarországtól a Costa del Solig úgy elfáradsz, hogy motorozni már nincs is kedved, mikor megérkezel, és akkor még motorozhatsz haza.

andaluz motoros tura 15Hogy ez se legyen akadály, a Monkok később beszereztek három Honda Hornetet is, így most már motorokkal együtt tudják kiadni a szobákat, és megoldódott a gyors hosszú hétvégék problémaköre is.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még több kép a galériában

Aki már járt Spanyolországban, az valószínűleg tudja, hogy talán az egész országban hibátlan az aszfalt (nem jártam még mindenhol, ezért nem mondhatom 100%-ra). Ami annak köszönhető, hogy az éghajlat is hibátlan. És ami a kanyarokat illeti… minden egyes kanyar hibátlan, gyönyörű ívekkel és hibátlan aszfalttal, amiből itthon nem találunk túl sokat.

andaluz motoros tura 14Ami még nagy előnye Spanyolországnak, és főleg a déli részeknek, hogy ott pont akkor van ideális hőmérséklet a motorozáshoz, amikor nálunk tél van. Ha tehát szeretnéd meghosszabbítani a motoros szezont, ahogy leesik nálunk a hó, már indulhatsz is szelni az újabb kanyarokat.

Andalúziában a legideálisabb motoros idő októbertől május végéig tart. Ilyenkor 20 fok körüli napos idő van. Január-február esősebb, úgyhogy az lutri, és júniustól szeptember végéig már 30 fok fölött van a hőmérséklet, amikor jó eséllyel leolvadsz a motorról. Augusztusban pedig inkább 40, szóval akkor a motorozás teljes egészében felejtős.

andaluz motoros tura 24Az ősz és a tavasz még azért is jó, mert ilyenkor még viszonylag kevés a turista. Azért mondom, hogy viszonylag, mert rengeteg motorossal találkoztunk, akik többnyire külföldiek voltak. De ők mégis hasonszőrűek, nem a strandon meg a butikokban tolonganak. A reptéren komplett 15-20 fős német motoros társaság indult ugyanakkor Malagába, amikor mi, és kinn is tele voltak az utak bérmotorokkal, amik egyébként általában BMW-k voltak.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük