Bessie Stringfield, Miami Motoros Királynője
A múlt század feléhez közeledve, a 40-es években egy igazi kemény nő tett hatalmas lépéseket a női motorosok és az afroamerikaiak elfogadtatása érdekében. Ez a csaj Bessie Stringfield volt, akit a köznyelv csak Miami Motoros Királynőjeként emlegetett.
Bessie élete afroamerikai női motoros úttörőként is igazi siker sztori volt:
1990-ben, amikor az AMA (Amerikai Motors Szövetség) megnyitotta az első motoros múzeumot, Bessie volt az egyik díszvendég, és az ő segítségével mutatták be azt a világot, melyet a női motorosok képviselnek. Egy évtizeddel később az AMA megalapította a Bessie Stringfield díjat, mellyel azoknak a női motorosokat ismerik el, akik vezető szerepet töltenek be a motorozás terén.
Bessie – akik ismerték, csak BB-nek szólították – valószínűleg örülne, és büszke lenne arra az elismerésre, ami manapság illeti személyét. A kalandjaira, és a motorozással eltelt 60 évével kapcsolatban egyszer a következőt nyilatkozta: „Igazán éltem! Amit csináltam életem során, az szuper volt, és imádtam minden percét!”
1930 és 1940 közötti időszakban nyolc alkalommal járta be Amerikát teljesen egyedül. Egy riporternek elmondta, hogy elutasítja azt a tézist, – és tesz is ellene – miszerint azokban az időkben szép lányok képtelenek voltak még arra, hogy motoron megtegyenek ilyen túrákat. A déli részeken tett utak során nagy bátorságot tanúsított, mivel a faji előítéletek érzékelhetően jelen voltak abban az időben.
Arra a kérdésre, hogy tudatosan harcolt e a nők és az afroamerikaiak jogaiért, Bessie a legtöbbször azt válaszolta, hogy ő csak egyszerűen élte az életét és mindig a saját útját járta.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Egy interjúja során elárulta, hogy mi volt az a két dolog, amiből bátorságot merített élete folyamán. Az egyik a hite Jézusban – akit csak „A fenti ember”-nek hívott, a másik pedig azoknak az értékeknek a sora, melyeket örökbefogadó anyjától tanult.
A korai időkben Bessie-t az élet megpróbáltatásai keményen edzették. 1911-ben született Jamaikában, majd még kisgyerekkorában Bostonba került, és már 5 éves korára árva lett.
„Egy ír nő karolt fel”, – emlékszik fiatalkorára.- „A nevét ugyan nem vehettem fel, de mindent megadott, amire szükségem volt. Amikor középiskolás lettem, minden vágyam egy motor volt. Habár mindenki azt gondolta, a jó kislányok nem motoroznak, nekem mégis lett egy motorom.”
16 évesen már saját, 1928-as Indian Scout-ján motorozott. Mivel semmilyen motoros előképzettséggel nem rendelkezett, egyedül kellett rájönnie sok-sok próbálkozás után, hogy hogyan kell kezelni a szerkezetet. Azt a tehetséget, kitartást, mellyel sikeresen megtanult mindent egyedül, úgy gondolta, hogy a „A fenti ember”-től kapta.
„Az ír nevelőanyám azt tanította nekem, ha valamit szeretnék, csak kérjem Jézust. Én így tettem, és mindent meg is kaptam tőle” – mesélte Bessie. – „Jézus tanított engem, mindig velem volt, és most is velem van. Mikor vettem egy motort, a „Fenti ember” képe mindig velem volt. Nagyon boldog vagyok két keréken”.
Bessie különösképpen jól érezte magát a Milwaukee vasakon, annak ellenére, hogy első motorja egy Indian volt. Életes során összesen 27 Harley-t tudhatott magáénak. „Számomra más motor nem létezik, csak a Harley.”
19 éves korában elkezdett érme feldobással úti célokat keresni. Ahol a térképen megállt az érme, oda vezetett útja. 48 különféle helyre jutott el így. Született tehetségének és a „meg tudom csinálni” hozzáállásának köszönhetően hegyi felfutó versenyeken is sikeresen részt vett, és motoros trükkökkel szórakoztatta a különböző karneválok közönségét kaszkadőr show-k keretében. Sok éjszakán át álmodozott ezekről a dolgokról, és mivel nagyon hitt magában, mind, egytől egyig meg is valósította.
„Ha a bőröd színe fekete, nehezen találsz magadnak olyan helyet, ahol megmaradhatsz. Tudtam, hogy az Úr vigyáz rám, és ez így is történt. Ha utam során feketékkel találkoztam, akkor náluk maradtam. Máskor benzinkutaknál aludtam a motoromon úgy, hogy a dzsekimet a kormányra fektettem párna gyanánt, és a lábaimat a hátsó sárvédőre raktam”.
Utazásai közepette hatszor ment férjhez, és hatszor vált el. Ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Ha szerelmes voltam, örömmel házasodtam meg. Csak ez számított.” – Első házassága során mély fájdalmat kellett átélnie, mert három alkalommal vetélt el. Ezek után Bessie-nek nem született már gyermeke. – „A harmadik válásom után a férjem, Arthur Stringfield azt kérte tőlem, tartsam meg a nevét, mert én biztosan híressé teszem.”
A II. világháború alatt Bessie az amerikai hadseregnél teljesített szolgálatot civil motoros futárként. Egységében ő volt az egyetlen nő, és kemény gyakorlatokon vett részt. Megtanulta többek között, hogy hogyan tud kötelekből és faágakból ideiglenes hidat készíteni, hogy mocsarakon kelhessen át. Korábban soha nem gondolta volna, hogy ilyenekre képes lesz, és a szolgálata közben ezeket az akadályokat is le kell küzdenie.
Akkoriban egy katonai jelzéssel ellátott, kék színű Harley-val hordta a kézbesítendő dokumentumokat, melyeket személyes íratok közé rejtett.
Bessie útjai során többször találkozott a faji megkülönböztetéssel, amikor pusztán a bőre színe miatt atrocitások érték. Egy alkalommal egy férfi követte őt egy kisteherautóval és le akarta tolni az útról, és közben a motornak neki is koccant. Az ilyen esetekben mindig nagyon bátran viselkedett, de saját bátorságát nem tartotta túl nagy dolognak. – „Van, amikor jó dolgok történnek velem, van, amikor rosszak. Egyszer fent, egyszer lent.” – Fűzte véleményét az esethez vállát rándítva.
Az ’50-es években Miami külvárosi részén vásárolt magnak házat. Akkoriban képzett betegápolóként dolgozott, és mellette megalapította az Iron Horse motoros klubot.
Egyszer férfiruhába öltözve indult egy flat track versenyen, melyet megnyert, de megtagadták tőle a pénzdíjat, amikor levette a bukósisakját, és kiderült, hogy kit rejt.
Bessie szívesen szórakoztatta az érdeklődőket azzal a mutatványával, hogy menet közben felállt Harley-ja nyergébe, mely trükkjéről a helyi sajtó is írt. A cikk szerzője csak Fekete Motoros Királynőként emlegette, majd később már mint Miami Motoros Királynője szerepelt a köztudatban.
Mivel gyermekei nem születtek, Bessie kedvenc kutyáiban találta meg az örömöt, akik közül néhányan még motoron is elkísérték útjain.
Hátralévő életében a megnagyobbodott szíve okozta problémáktól szenvedett. „Évekkel korábban az orvos azt akarta, hogy hagyjam abba a motorozást. Mondtam neki, ha nem motorozhatok, akkor éppen annak hiánya miatt nem fogok sokáig élni. Szóval nem hagytam abba.” – Kevéssel az előtt, hogy 1993-ban 82 éves korában elhunyt, a következőket mondta: „Azt mondták nekem, hogy a szívem háromszor nagyobb az átlagosnál.”
Bessie Stringfield elhatárolódott mindenféle formaságtól, elvárástól, és olyan hévvel, eltökéltséggel élte életét, hogy az felér több élettel is, így 2002-ben joggal került be a Motorcycle Hall of Fame-be (Motoros hírességek csarnokába).