Hírek

Az elnök halála nem befolyásolja a Budapest-Bamakot

budapest bamako 02A Budapest-Bamako most szombaton rajtol a Hősök teréről 36 ország több mint 400 résztvevőjével.

Hétfő délután egy franciaországi kórházban életét vesztette Malam Bacai Sanha, Bissau-Guinea elnöke. A néhány nap múlva rajtoló Budapest-Bamako résztvevői és a nyugati kormányok aggodalmukat fejezték ki, hogy az elnök halálát követő hatalmi vákuum puccsokhoz és fegyveres eseményekhez vezethetnek, hiszen a futam történetében először nem Bamakoban ér véget az afrikai maraton rali január 30-án, hanem Bissau-Guinea fővárosában, Bissauban.

“Novemberben Malam Bacai Sanha még hivatalában fogadta a futam szervezőit és maximális támogatásáról biztosított. Elmondta, hogy a Budapest-Bamako befutója nagy esemény lesz az ország életében.” – mondta a futam alapítója Szabó Gál András.

A szervezők ma délután a résztvevői aggodalmakat körlevélben próbálták eloszlatni. Elmondták az indulóknak, hogy az elnök szerepe az utóbbi időben mindössze ceremoniális volt. A hatalom Carlos Gomes, miniszterelnök kezében van, aki az elkövetkező napokban várhatóan új elnök kinevezésével erősíti meg hatalmi pozícióját.

Németország, Portugália és Anglia külügyminisztériuma levélben kérte a Budapest-Bamako német, portugál és angol indulóinak adatait a szervezőktől. A rendezők elkötelezték magukat, hogy a futam alatt is nap mint nap követik a bissau-guineai eseményeket és ha a helyzet úgy kívánja az utolsó pillanatban is meg tudják változtatni a befutó helyszínét.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

“Különböző B tervek készültek. A bissaui helyzet nem sokat változtat a futamon hiszen csak az utolsó két nap zajlik ebben az országban” – tette hozzá a világ legnagyobb amatőr ralijának alapítója.

A 2012-es Bamakon 35 csapat szál majd ringbe a verseny kategóriában. A többiek a pontverseny nélkül “túra” kategóriában kell, hogy megbirkózzanak az idővel és a távolsággal. A verseny nagy esélyesének az idén is a háromszoros Bamako bajnok, szlovák Juraj és Daniela Ulrich-ot valamint a tavalyi nyertes magyar duót, a Nagy Miklós, Turjányi János kettőst tartják a szervezők. Az elmúlt években mindkét csapat remek felkészültségről és ádáz küzdőképességről tett tanúbizonyságot.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük